Hudi József (szerk.): Hunkár Antal visszaemlékezése és iratai - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 6. (Pápa, 2004)

Hunkár Antal visszaemlékezése

megfogattatván Veszprériiben és Zalában felakasztattak.284 Pap Andort magát pedig a dobosi erdőben Sümeg mellett végezték ki a kanászok. Ez előtt szegény ángyom is ideglázban hirtelen maghalálozván, minthogy két fia patvarián vagy oskolában volt, csak ketten valánk szegény, mindenkor igen beteges feleségemmel, mig ő is 1839-iki novemberben sorvadásban meghalálozott. gyermeket maga után nem hagyván. Ezen évben Kocsi Horváth Sámuel285 286 első vice-ispánynyal a pozsonyi országgyűlésre veszprémmegyei követül küldettem. Itt az oppositkr minden erejét megfeszité a törvénytelenül elitéit Wesselényi és Kossuüi megszabadítására, mert a censurát semminémü törvény a kormánynak nem adá, és ámbátor régentén Nádasdy Sárváron, Pázmán Péter érsek Nagyszombatban és mások is sajtóval sza­badon nyomtattak, mégis a kormány azt erőszakkal magáévá tévén, midőn Kossuth csak arról, mik a megyei közgyűléseken történtek, irásbani újságot287 köröztetett, ötét azért béfogták, és a királyi kúria őt 3 évre börtönre Ítélte. Wesselényit pedig a kormány ellen ezért mondott csípős szavaiért és még többeket is szinte három évre ítélt. Mégis gróf Ráday Gedeonnak,288 kit Pestmegye erre a diaetára követül meg­választott, azért hogy a pesti gyűlésen a kúria ellen kikelt, a diaetális üléstől eltil­tott, és Pozsonyba sem eresztett. Meg vala tehát a törvényes szólászsabadság, de meg vala még a törvényesen szabad követküldés is sértve, s ezért azt mondók, hogy még ezt a kormány nem orvosolja, addig a királyi propositiókhoz28 ' nem fogunk, sem adót, sem ujjonezot nem adunk. A felső tábla már azért sem fogadta cl ezen feliratot, mert a leginkább a nádor tette volt itt kérdésbe, és gróf Cziráky Antal,290 291 * 293 ki mint ország bírája ebben ítélt, miniszter lévén az is és gróf Mayláth cancel hír és Mayláth György “ az ország bírája, mégis az ebben Ítélt volt Somsich Pongrác/,21' status consiliárius lévén, mind öszvefogtak az udvari hatalom és ön törvénytelen tettük fenntartására. 284 Milfajt Ferencet és társait 1836. december 24-én akasztották fel Veszprémben. “85 Kocsi (Kotsi) Horváth Sámuel (kb. 1771-1856) református köznemes, 1810-től vármegyei első aljegyző, 1830-tól másodalispán, 1837-1847 között első alispán. 286 oppositio (latin) = ellenzék 287 Kossuth Lajos 1836. május 15-én indította a Töivényhatósági Tudósítások c. kéziratos lapot, melyet József nádor május 31-én betiltott. A rendelet ellen a megyék hevesen tiltakoztak. Kossuth a tiltás ellenére megjelentette a lapot, ami miatt 1837. június 5-én letartóztatták. 288 Gróf Ráday Gedeon (1806-1873) Pest vm. ellenzék vezére, a megye megválasztott (majd lemondott) követe 1839-ben; követ az 1843 1844. évi országgyűlésen; 1848-ban a főrendiház szabadelvű tagja, Nógrád vm. főispánja, 1865-1867-ben az országgyűlés monori képviselője; két alkalommal a Nemzeti Színház főigazgatója. 289 propositio (latin) = előterjesztés 290 Gróf Cziráky Antal (1772-1852) 1X25-1X45 között Fejér megye örökös főispánja, 1X27 1X48 között országbíró, királyi kúriai elnök. 291 Gróf Mailáth Antal. (1801-1873) 1830-1X39 között Zemplén megye főispánja, 1X33-1844 között udvari al-. majd főkancellár. S/.INNYLI Vili. Bp.. 1902. 324 325. "9" Gróf Mailáth György (1786 1X61) 1 X25-töI személynök, 1839 1848 között országbíró. 1848-bana felsőház elnöke. SZINNYEI VIII. Bp., 1908. 327-330. 293 Gróf Somssich Pongrác (17X8-1849) 1824-től Somogy megye alispánja, 1830-tól alnádor, 1833-tól királyi személynök, 1836-tól Baranya megye toispánja, udvari államértekezleti tanácsos. — 75 —

Next

/
Oldalképek
Tartalom