Hudi József (szerk.): Hunkár Antal visszaemlékezése és iratai - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 6. (Pápa, 2004)
Hunkár Antal visszaemlékezése
ilyen együgyii ember elölt éjjel rémületes is lehettem, minthogy fejem fehérrel bépólyázva, két karom egy nagy fejér vászonkendőben lógva, és igy fele fejér, fele pedig alól feketének, igazi éjjeli kisértetnek látszottam. Ezek után elértem a Hali pusztára, ott egyik ajtónál egy öreg asszony hevert a kirablotl ház előtt, azt megkértem, fektetne valahol szénára. Fel is segített egy lajtorján a szin feletti szénás padlásra, meg is kértem, menne Fel-Péczre Zsembergő Károly jó ismerősömhöz, jönne ki kocsin, és azon sok szalma között vigyen be magához, annul is a jó szivü emberséges ember még hajnal előtt ott volt, és engem Felpéczre be is vitt. Ott minden ruhámat leszedték tisztát adva rétim, s elküldöttem egész terpentinért és az ott létező borbélyért, de ez a mesterséges franczia kötést még felbontani sem tudta, tehát ollóval kellett mind azt felmetszeni, a sajgó sebeket lágy meleg vízzel kimosni és az egész terpentint reá kötni, amit még a jó ügyes háziasszony legjobban véghez vitt. De még egy koldus asszonyt is találtunk, aki Horgoson átment Mindszentre Hunkár Adám kedves bátyámhoz, azt írva neki: ..Élek, semmi bajom, holnap haza megyek.” O tehát, a szeretett jó atyafi, aki meghallván elestemet (mert legényem is azzal ment el édes atyámhoz Szolgagyőrre, hogy engem agyonvágtak). Adám bátyám tehát előtte való nap felöltözvén szűrbe és egy gatyára, megjárta gyalog az egész ütközet helyét, hogy valahol holttestemre találván legalább azt Szolgagyőrré vihesse. Azonban amint haza került, a koldusasszony csak nékie nyújtja a cédulámat, erre ő befogatván Mindszentről lemegy édes atyámhoz, ki nékie újra befogatott, és őt Gicz felé küldé Felpéczre. De én még aznap feltaláltam egy obsitos vén huszárt, ki biztata, hogy két kis lovacskáján szalma között majd elviszen haza. El is vitt. de amint Hathalomnál a pápai országúihoz értünk volna, eben jött nagy sebesen Pápa felül Szabadhegyi János főbíró,244 a sógorom testvéröcscse, egy franczia tiszttel együtt. Mi. hogy a giczi hídnál amint a kél út egygyé válik, vélek ne találkozzunk, azonnal megállapodánk, és ott várakoztunk jó ideig; azonban egyszerre csak látjuk, hogy Szabadhegyi azzal a tiszttel Giczről a Bésán István245 akkori első vice- ispántól visszafordulva igen sietve ismét Pápa felé hajtat. Erre én is bémentem az én igen jóakaró uramhoz, ki azonnal egy bő kalapot teve fejemre, és egy kaputot246 akaszta nyakam közé, s amint tőle elbúcsúzván a romándi határba értem, ime elejbém jön már Hunkár Ádám bátyám reá kiáltván, megálljon, meg nem foghatta, hogy ki lennék; én pedig csak biztattam, hogy semmi bajom nincs. Nagynehezen csak kitörülte a könnyeket szemeiből azt mondva: „Dehogy nincs bajod, ebatta fattya!” És mindég csak könnyezett a különben igen kemény ember. Erre aztán útnak indulván alkonyaikor hazaértünk. Ott már két lovas francia katona (mint sauve Szabadhegyi János 1803-tól a cseszneki járás (Veszprém vm.) alszolgabírája, 1810-től a pápai járás főszolgabírója. 1815-ben utóbbi tisztségében megerősítették. 1818. október 25-én, 44 évesen hunyt el. Az 1820. évi tiszt újításon Vigyázó Jánost választották helyébe. 245 Bésán István giei birtokos, királyi tanácsos; 1793-től Veszprém Vármegye ntásodalispánja, 1810-től első alispánja, 1815-ben, 1820-ban újjáválasztották, 1827-ben Rohonczy János lépett a helyébe. 246 Kaput (német, régi) = hosszú felsőkabát, városi viselet 67 —
