Hudi József (szerk.): Hunkár Antal visszaemlékezése és iratai - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 6. (Pápa, 2004)

Hunkár Antal visszaemlékezése

tenné el, hog}' azt majd későbben emlékül megtarthassam, általa izentem eg}' távoli rokonunknak, de édes atyám adóssának is, hogy estvére hozzon szűrt és kalapot, miszerint onnénd elszökhessek. De vártam 9 óráig, és a rossz ember semmit sem hozott, pedig a két hevesi legényt már akkor a kertek alatt elszöktettem; én pedig látván, hogy Germanetz Károly, a gazember cserben hágy, a kapunál álló őrnek mondám, menjen a konyhába, hol néki enni és inni rendeltem. Ő arra otthagyván fegyverét, amint a nagy setétségben őtet a konyha világánál bémenni láttam, kimentem a kapun, és már nem sántitva aláfelé húzódtam, de már a harmadik háznál elkiáltja magát egy strázsa: „Qui vit?”242

Én visszamenni többé nem akartam, tehát szerencsét próbálni egészen odamentem hozzája, és francziául kérem, adna quártélyt, mert sok sebeim ugyan békötözve lévén, de sem enni, sem inni, sem pedig szállást sehol nem kaphatok. Erre azt feleié: „Szegény pajtás, ide nem jöhetsz, mert itt a vice-király bagázsiája van, ide senkit sem szabad beereszteni.” És gondolkodik, de csakhamar: „Igaz, hiszen itt erányunkban lakik egy prédikátor, ki jól beszél franciául, jöszte pajtás, odaviszlek és oda befektetlek.”

Amint is azonnal odavezetett, és a pap ajtaján zörget. Ez felnyitván az ajtót, én tüstént belépek, a francia sürgeti, hogy gyújtson gyertyát, én pedig megtapintván a papot, lassan mondom: „Ne gyújts!” Erre (mert 15 személy vett azon szobában menedéket) egy szózat hallatszik: „Ni! Bizony még magyarul is beszél!” A francia még mindig lármáz: Gyújtson gyertyát, és adjon pajtásának quártélyt. Én még egyszer mondom: „Ne gyújts!” Melyre a pap csakugyan észre jővén azt feleié: „Gyertyámat az estve mind elvittétek, nincsen gyertyám, hanem majd beléfektetem magam ágyába.”

Arra a strázsa ismét helyére sietett. A pap betévén ajtaját, én egy kissé félrelépvén valakinek abban a nagy setétségben lábára találtam hágni, és az, amint idő múlva megtudám, egy fiatal, egy akkor 6 heti házas menyecske volt. Az elsikoltá magát, mondván: „Ördög bújjék a francziájába, ide csak nem fekszel!” Én valóban elnevetvén magamat: „Ne féljen - mondám -, hisz én ez és ez vagyok!”

És ekkor lön egy szűr nyű rimánkodás és jajgatás, mert a pap testvére századomnál káplár vala, és a vidéken engem már azelőtt is jól ismertek, de én kérént a papot, ne időznénk, hanem kertjén keresztül vezetne azonnal arra az útra, mely Halinak és aztán a Bakonynak tartana. Mi tehát azonnal arra az útra menénk, és elbúcsúzván a jó embertől, bezzeg nem sántitva, hanem csakugyan fika243 módjára neki váltottam, s amint a falut elhagyva gabonák között vezetett az űt, egyszerre feltisztult, és a fényes hold kibukkant s amint igy sebesen megyek, ehen jön elibém egy három lovas üres kocsi. Itt gondolám, ez már isten áldása, hogy ezzel az alkalommal reggelre Szolgagyőrött is lehetek. Az út közepén megállottám, és amint a kocsi hozzám közeledett, kiáltok: „Megállj! fiam, megállj!”

De a kocsis megpillantván, lovai közé vág és a gabonákban nagyot kerülve, amint csak lehetett, sebesen elnyargalt és otthagyott. De nem is csudálom, mert

242 Állj! Ki az ? (francia)

243 fika = gyalogos közkatona

66