Hudi József (szerk.): Hunkár Antal visszaemlékezése és iratai - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 6. (Pápa, 2004)

Források a Hunkár-család történetéhez

A Hunkár nemzetség áldásos hazafiságának fényes emlékeit az utókor számára országos és vármegyei levéltárunk őrzik. Én itt a sok közül csak az utolsó évszázad két főispán Hunkárjának a haza és e vármegye közügyei érdekében kifejtett nagyértékü szereplését kívánom idézni. Méltóságod boldog emlékezetű atyja a közelmúltban614 a nemzeti ellenállást in­téző alkotmányvédő vármegyei bizottság agilis elnöke, azután több mint egy évtize­den át ebben a székben, ennek a vármegyének a szó igazi értelmében vezére, meleg szeretettel körülvett, nagytekintélyű főispánja volt. Hunkár Antal egykori II. alispán pedig mint Veszprémvármegyének a 48-ki po­zsonyi országgyűlésre küldött követe, később főispánja, majd a Kossuth-kormány által kinevezett kormánybiztosa a nagy idők legjobbjainak sorában vette ki részét önvédelmi harcunk nehéz küzdelmeiben. Csalhatatlan tehát a reményünk és szilárd a meggyőződésünk, hogy dicső elei­nek példáján indulva és az ő nyomdokaikon haladva Méltóságod vezérlő kezében vármegyénknek a megújhodás és szeplőtlenség színeiből alkotott ősi zászlaja, a súlyos megpróbáltatások idején uj életre hivóan fog lengeni. Boldogabb időkben, ily ünnepi alkalommal, régi szokáshoz híven, a vezér pajzs­ra emelésének mintájára, a járási főszolgabirák magyar mentés, diszkardos cso­portja emelte fel a főispánt a törvényhatóság zöldasztalán elnöki székében.615 Ma egy sir szélén állott gyászoló ország, annyi szerető testvér sorsán aggódó közjogi testületé - mellőzve a külső fényt és pompát - el nem rabolhatott egyedüli kincsével, törhetetlen nemzeti öntudatából merített szent hittel, lélekben emelkedik fel főispánja, Méltóságod mellett a mindenség Urához, hogy a mai székfoglalót a hozzá fűződő sikerek aranyozzák be és avassák örök emlékűvé. Midőn kormánybiztos-főispán urat, mint hivatott vezérünket, a vármegye egész lakossága és a vármegye tisztikara nevében - őszinte örömünk és ragaszkodásunk kifejezése mellett - ez alkalomból tiszteletteljes szeretettel üdvözlöm, igaz szívből eredő fohásszal kérem a Mindenhatót, hogy Méltóságodat elánmit hazánk, a vár­megye népének boldogitására és mindnyájunk büszkeségére sokáig éltesse. A vármegye keresztény egyesülés pártja616 nevében Kránitz Kálmán617 felszen­telt püspök, a vármegyei orsz. földmives és kisgazdapárt618 nevében pedig Berecz Pál törvényhatósági bizottsági tag üdvözölte meleg szavakkal a vármegye kormány­biztos főispánját.619 614 1905. június 18-án a király - alkotmányellenesen - nem a választásokon többséget .szerzett pártok képvi­selőit, hanem br. Fejérváry Gézát bízta meg kormányalakítással. Az ellenzéki koalíció nemzeti ellenállást hirdetett, s 1906 tavaszán megbuktatta az ún. darabont-kormányt. Veszprém megye - Hunkár Dénessel az élen - az ellenálló megyék közé tartozott. 615 A Veszprém megyei főispánt beiktatásokon 1848 előtt már régi szokás volt a főispán székestül való felemelése. "''' A Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja megyei csoportjáról van szó. 617 Kránitz Kálmán (1841-1935) 1898-tól veszprémi kanonok, 1907-től cymei címzetes püspök, 1922-től nagyprépost és általános püspöki helynek. PFEIFFER 1987. 146. 618 Az Országos Kisgazda és.Földmüves Párt megyei csoportjáról van szó. 619 Ezt kővetően tisztviselők kinevezésével folytatódott a közgyűlés. 281 —

Next

/
Oldalképek
Tartalom