Hudi József (szerk.): Hunkár Antal visszaemlékezése és iratai - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 6. (Pápa, 2004)

Források a Hunkár-család történetéhez

115. Veszprém, 1920. március 8. Hunkár Béla törvényhatósági kormánybiztos eskütétele és beiktatási beszéde Elnöklő alispán a kormánybiztos főispán megérkeztével603 a közgyűlést újból megnyitja604 * és Hunkár Béla kormánybiztos nr O Méltóságát hivatalos esküjének a közgyűlés szilre előtt való letételére kéri, az esküminta felolvasásával pedig dr. Horváth Lajos főjegyzőt bízza meg. 3,jkvi szám. Aközgyülés szine előtt Hunkár Béla kormánybiztos főispán dr. Horváth Lajos vármegyei főjegyző által elolvasott következő szövegű esküt teszi le: Én, Hunkár Béla, esküszöm, hogy Magyarországhoz hü leszek, teljes független­ségét megvédem, minden erőmmel Magyarország népének javát, szabadságát és haladását fogom szolgálni. Isten engem úgy segélyjen!610 Hivatali esküjének letétele után Hunkár Béla kormánybiztos főispán az elnöki széket elfoglalván, meleg lelkesedéssel fogadott székfoglaló beszédet intéz a tör­vén yh atóság i bi zottságh oz.606 Bevezető szavaiban őszinte köszönetét mond az őt ért üdvözlésekért. Fogadja, hogy törekvése arra irányul, hogy [a] törvényhatósági előlegezett bizalmat munkás­ságával kiérdemelje. A továbbiakban vázolja a januárban történt kinevezése óta lezajlott eseményeket, a többi közt a kormányzó megválasztását.607 Biztosítja őt bizalmáról és szeretetéről. Áttérve székfoglaló beszédjére, átérzi helyzete nehézségét, amely nemcsak a kö­rülményekben rejlik, hanem abban is, hogy oly kiváló elődei voltak. Iparkodik követni példájukat. A vármegye vezetésében alapelvei: igazságosság, becsületesség, nemzeti érzés, keresztény felebaráti szeretet. Mindenki, aki érdemes, jutalmát elfogja nyerni, de aki vét a vármegye ellen, megtorlatlanul nem marad. Az igazságosság nevében elitéli, amit Párisban (!) ellenünk terveznek.608 Megemlékezik gróf Apponyi Albert­ról,609 elmondja, hogy a proletárdiktatúra idején a véndeki tanító és az ő családja mentette meg a nemzet nagy fiát. Az ország lábraállilását a közbecsület vissza állításában látja. Ostorozza a Kár­olyi-éra becstelenségét.610 Elismeréssel adózik a tisztviselőknek, akik elszegényed­ve, rongyosan, annyi csábítás után becsületesen kitartottak és megállták helyüket. 603 A tőispánt régi szokás szerint külön választmány kérte meg a megjelenésre. 604 A kinevezési leirat felolvasása után a közönség a vármegyeházból a székesegyházba ment át istentisztelet­re. Ezt követően történt az ünnepélyes eskütétel és beiktatás. Hunkár a következő évi beiktatásakor már a Horthy konnányzó iránti hűség is szerepel az esküszövegben. Hunkár valószínűleg nem írta le beszédét, ezért annak csak kivonatos változata került a jegyzőkönyvbe. 607 A magyar nemzetgyűlés 1920. március 1-én Horthy Miklóst választotta Magyarország kormányzójává. 608 Az első világháborút lezáró, Magyarország területét megcsonkító békeszerződést 1920. június 4-én írta alá a magyar delegáció. Az aláírás időpontjában országos gyászt tartottak. 609 Gróf Apponyi Albert (1877-1993) politikus, kultuszminiszter, 1920-ban a párizsi béketárgyaláson a magyar delegáció vezetője. 610 Grót Károlyi Mihályt József főherceg 1918. október 31-én nevezte ki miniszterelnökké. 1919. január 11- töl a kommunista hatalomátvételig kormányfői teendőket is ellátó köztársasági elnök. Kormányzása idején- 279 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom