Hudi József (szerk.): Hunkár Antal visszaemlékezése és iratai - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 6. (Pápa, 2004)
Források a Hunkár-család történetéhez
Majd a vármegye közönsége és a tisztikar nevében dr. Véghelyi Kálmán393 főjegyző üdvözölte az uj főispánt a következő remek beszéddel: Méltóságos Főispán Úr! Ősi szokásunkhoz híven egybegyültünk mi, nemes Veszprémvármegve közönsége, hogy alkotmányos kötelességünket teljesítsük, de egyszermind fontos politikai jogunkat is gyakoroljuk: Méltóságodat főispáni székébe ünnepélyesen beiktassuk. Ezredéves alkotmányunkért közel két éven át folytatott küzdelmünk bevégződött, hála a nemzet felett őrködő gondviselésnek, koronás királyunk atyai bölcsesége és a nemzet vezéreinek önzetlen áldozatkészsége eloszlatta a Haza egén tornyosult sötét fellegeket, s az alkotmányos szabadság felkelő napjának sugarai ismét régi fényükben ragyoghatnak. Az önkényuralom romjait az alkotmányos kormány erős kezével eltakarította, megindult a becsületes munka minden vonalon, hogy a romok helyén virulást, haladást, uj életet teremtsen. A vármegyék kormányzói székeibe is uj erők: a nemzeti küzdelem kipróbált bajnokai kerültek, e hazában mindenütt főispáni beiktatásra gyűltek össze a vármegyék, a lelkesedés örömteli ujjongása hangzik szerteszét, mert mindegyik beiktatás egy ünnepe a feltámadt alkotmányosságnak. Nagy a mi lelkűnknek öröme is nemcsak azért, hogy azok az örökké élő, a nemzet létével egygyé forrott igazságok - melyeknek elszánt védelmében a lefolyt nagy közjogi tusa során a jog fegyverét szegeztük szembe az erőszakkal s amely küzdelemben vármegyénk is hagyományaihoz híven, méltóan kivette részét - a legszebb dicsőséget aratták, hanem azért is, mert vármegyénk ily hosszú idő alatt elárvulva volt főispáni székébe oly férfiút helyezett Méltóságod személyében a királyi kegy és vezéreink bölcsessége, aki a vármegye alkotmányvédő küzdelmében a törvényességnek, jogfolytonosságnak és az önkormányzati jogoknak legnemesebb, legklasz- szikusabb harcosa volt, és akit mindnyájan megismerve, megszeretve és tisztelve a vármegye élére vezérünknek szivünk legnemesebb érzésével, lelkünk őszinte óhajával kívántunk! Hazánk, de különösen a nemzet testét alkotó vármegyénk történetének oly sok honfi vérrel és könynyel áztatott lapjait forgatva azt olvashatjuk, hogy mintegy az isteni Gondviselés rendeléséből mindenkor szerepeltek a közéletben egyes kiváló családok, kiknek sarjadékai, az első sorban küzdöttek a királyért, a hazáért és annak ősi alkotmányáért, Méltóságod családját is ott találjuk a haza és vármegyénk közéletének küzdelmes porondján. A Hunkárok ősrégi származású nemzetsége 1797-ben költözik át Győr vármegyéből e vármegyébe, az 1809-iki nemesi insurrectióban már vármegyénk nemesi között harcolnak az ősi constitutióért,* 594 Méltóságod egyik nagynevű elődje, Hunkár Antal 1827-ben e vármegye Il-od alispánja, majd később követe, 1848-ban a vármegye főispánja, 1849-ben pedig a Kossuth kormány által kinevezett kormányVéghelyi Kálmán a megyebizottsági jegyzőkönyvek szerint 1895-ig árvaszéki jegyző. 1895-től megyei aljegyző, 1907-ben már íojegyző, 1915-től alispán. 594 constitutio (latin) = alkotmány 273 —