Hudi József (szerk.): Hunkár Antal visszaemlékezése és iratai - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 6. (Pápa, 2004)

Források a Hunkár-család történetéhez

71. Győr, 1848. december 21. Csány László dunántúli kormánybiztos levele Hunkár Antalhoz az ellenséges hadmozdulatokról, népfelkelés és gerillacsapatok szervezésének szükségessé­géről Hunkár Antal főispán s kormánybiztos úrnak. Az ellenségnek legközelebbi mozdulataiból túlszárnyalásra irányzott törekvést sejtvén, seregünk a pozsoni védvonalt elhagyta, s a Duna jobb partján Győrbe, a balon Komáromba vonult. A visszavonulás kellő renddel történt. Óvárnál az ellenség rútul megfutott a jóval kisebb erő előtt, s Nagyszombatnál 1700 emberünk küzdött 10 000 ellen. Veszteségünk ugyan tetemes, mert 700 ma­radt a csatatéren, de a kis sereg szép rendben vonulván vissza elleneink ez alka­lommal is kedvező fogalmat nyertek a magyar elszántság és vitézségről, mert olly újonc sereg, melly meggyőzetés után is kellő renddel hátrál, kedvezőbb alkalommal csak győzni foghat. Mindezért én lelkesült seregünk működéseitől kedvező eredményt várok ügyünknek. Ámde szükség emellett, hogy a nép is teljesítse kötelességét. A népfel­kelés kellőleg alkalmazva a hadseregre nézve nagy' és jó segítség lehet. Főispán kormánybiztos úr igen jól fogja tudni, hogy Rótt lefegyverzését414 főleg a népfelke­lésnek lehet köszönni. Felkérem ezért Önt nevében e szegény elárvult hazának, hogy népfelkelést s guerilla-csapatokat rendezni siessen, melly utóbbi fegyveres erőnek kiállítására alig tudok a hazában Veszprémnél alkalmasabb megyét. De e csapatokat ismert bátorságú, elszánt férfiakból kell összeállítatnia egy ve­zér alatt, kinek bátorságán s jóakaratán kétkedni nem lehet. Feállításuknál a pénzt kímélni nem szabad, gazdagon fogván e költség a hazának kamatozni. Tán nem vétünk illy körülmények közt az emberiség ellen, ha e célra a fogházakból is ve­szünk ki ismert elszántságú, alkalmas egyéneket, kikről meg lehetünk győződve, hogy szabadságukat nem polgártársaik ellen, de a haza javára használandják.415 A vadász csapatok körülményeink közt kitűnő szolgálatot tehetnek, azért azok szá­mának szaporítása gondjaink főbbjei közé kell. hogy tartozzék. Veszprém megye erdős vidékei sok lelkes vadászt adhatnak a hazának. Fő te­kintetet érdemelnek itt a szentgáli vadászok, kik közt, hiszem, hogy a legjobb siker­rel lehetend toborzani. Kérve kérem azért főispán s kormánybiztos urat, hogy a vadászok toborzását il­letőleg is - mi célból egy. a szentgáliakhoz intézett felhívást416 zárok ide - köves­sen el mindent, hogy minél nagyobb siker koronázza igyekezetünket. 414 Kari Rolh császári tábornok egységei október 7-én Ozoránál (Tolna vnt.) tették le a fegyvert Perczel Mór ezredes és Csapó Vilmos őrnagy csapatai előtt. A borvátok körülzárásában a mezőtöldi nemzetőröknek meghatározó szerepe volt. " A bakonyi szabadcsapatban valóban szolgáltak a gvőri és veszprémi fogházból kieresztett rabok. 416 Szövegét közli HERMANN 1998b. II. 78. — 221 —

Next

/
Oldalképek
Tartalom