Hudi József (szerk.): Dunántúli egyházleírások a XVIII. századból - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 5. (Pápa, 2002)

Hadi József–Jakab Réka: A Dunántúli Református Egyházkerület 1774-ben

Bevezető tanulmány

25

gött tudva a kisnemesi tömegek támogatását — ellensúlyozni tudták a vármegyei fórumokon a katolikus köznemességet. A több megyében birtokos református Csorna, Darvas, Gombay, Eőry, Kenessey, Kazay, Magyary, Oroszy, Pázmándy, Péli, Ráday, Sándor, Soós, Szüts „nemzetes úri” famíliák a református egyházkerület fö támaszai voltak.37

Az ellenreformáció legnagyobb sikereit kétségtelenül a barsi református egyházmegyében, Bars vármegyében érte el: a herceg Esterházy család (a lévai uradalom tulajdonosa), valamint az esztergomi érsek vármegyei segédlettel részben az 1710-es évek elején, részben 1733-ban — néhány kis falut leszámítva — szinte teljesen felszámolta a reformátusok vallásgyakorlatát, vallási intézményeit, s ha netán megengedte, hogy a közösségek református jegyzőt (notarius) fogadjanak, annak megtiltotta a tanítói teendők ellátását. E közösségek — mivel vallási megfontolásból nem voltak hajlandók gyermekeiket a helybeli katolikus tanítóra bízni — 50-80 éven át olyan kulturális hátrányokat halmoztak fel, amelyek a XIX. században is éreztették hatásukat.3“

Bars után a pápai és a veszprémi egyházmegye szenvedte a legnagyobb károkat, de jelentős volt a peremartoni, somogyi és tatai egyházmegye vesztesége is. Különösen nagy veszteséget jelentett az uradalmi székhelyül szolgáló mezővárosok vallásgyakorlatának megszüntetése, mivel e mezővárosok a református kultúrának is központjai voltak. Körmenden 1688-1783, Veszprémben 1717-1783, Léván 1739-1784, Pápán 1752-1783, Tatán 1759-1783 között eltiltották a reformátusokat a nyilvános vallásgyakorlattól.39 Miközben kegyúri költségen katolikus kisiskolák létesültek már 40-50 lélekszámú katolikus közösségeknek, s a gimnáziumok száma dinamikusan nőtt, a dunántúli reformátusoknak Debrecenbe vagy Sárospatakra kellett menni, ha felsőbb iskolában kívántak tanulni.40

37 DREL 1.1.a. Az egyházkerület 1775. április 6-7. közgy. jkv. Az említett családokból kerültek ki az egyházmegyei világi gondviselők (coadjutor curatorok).

38 Ezt bizonyítják az alfabetizációs kutatások is. Vő. TÓTH István György: „Mivelhogy magad írást nem tudsz...” Az írás térhódítása a művelődésben a kora újkori Magyarországon. Bp., 1996.

39 Körmendre PATAKY László: A körmendi református egyházközség története. In: BUN- DICS Antal Miklós-ZÜGN Tamás-PATAKY László-Szántóné dr. BALÁZS Edit: A körmendi egyházközségek és hitközség története. (Körmendi Füzetek) Körmend, 1993. 387- 389.; Veszprémre THURY Etele: A veszprémi ref. egyház története. Pápa, 1893., HODOSSY Lajos-THURY Etele: Jöjj, mondjunk hálaszót... A veszprémi református gyülekezet története. Veszprém, 1999.; Lévára KISS: i. m. 293-304.; Pápára TÓTH: i. m. (1808); Tatára MOHL Adolf: Tata plébánia története. Győr, 1909. 74-75.

40 Átmeneti megoldást jelentettek az ún. grammatikai iskolák (pl. Nemesdéden, Szentkirályszabadján), melyek a gimnázium alsó osztályainak megfelelő tudást biztosítottak.