Hudi József (szerk.): Francsics Károly visszaemlékezései - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 3. (Pápa, 2001)

Visszaemlékezések

— Ez szörnyű gondatlanság — mondám, s elválván ösmerősömtől, beljebb jöttem a város felé. A két sorban álló kocsik közé érvén, az őrsereg kapitányával — Sólyomvári Ferenccel — találkoztam, első vala, ki tőlem elbúcsúzott, barátságosan kezet fogva, azt magyarosan megrázva rövid, katonás búcsút vön tőlem. Ezt nyom­ban követé az őrsereg hadnagya — Suli János234 — ki hátam megett vállamon ragada meg, s felkiálta: — Servus Francsics! A viszontlátásig isten áldja meg! Még több ösmerőseim is találkoztak, kik érzékeny búcsút vevének tőlem, végre Földessel találkoztam újra, kivel azonban alig beszélheték 10 percig, megérkeztek az utóbb rendelt szekerek, a kapitány parancsára sietve ült fel az egész sereg és minden további tétovázás nélkül megindultak a szekerek, s alig néhány perc eltelte után porfelleg takará el őket az utánok néző emberek sze­mei elől. A nap már nyugovóban volt, midőn a visszatakarodó nép közt a széles palo­tai utcában én is hazafelé ballagtam fáradtan, porosán. Midőn már úgy a luteránus templom235 irányában jövék, nagy embercsoport közelede fel a ka­paszkodón felém, mely közt Kaszás,236 a megyekatonák hadnagya hánytatá magát kevély paripáján, kit 16 könnyű lovaskatonák követének kivont kar­dokkal, ezeket követték mintegy 30 márkói és bándi sváb nemzetőrök dár­dákkal fegyverkezve, kik közt vagy 10-en fegyver s kalap nélkül ballagának, mindjárt ezek után 3 megyekatonák következének lóháton, szinte kivont kar­dokkal, kiket végre több pandúrok puskákkal fegyverkezve kísérőnek. Minekutána az egész tömeg előttem elhaladott, a kíváncsiság visszafordíta és sietve mentem a tömeg után, mely a vásártérre csavaroda, s annak külső oldalán, a főszolgabíró — Cseresznyés István — úr háza előtt megállapoda. A katonaság a kísérteket körülfoglalá, a főbíró kijött házából, a körbe lépett, s néhány érthetetlen kérdések után a sváb nemzetőröktől a dárdák elszedettek, egyik ott álló kocsira rakattak, melynek végezte után a főbíró új kérdéseket intéze a sváb parasztokhoz, de amelyből a sokaság döngése miatt megértem egyetlen bötüt sem lehete. Közel fél óráig tartott a vizsga, s úgy látszott szoros volt, melyet minekutá­na a főbíró bevégeze, bement ismét házába, honnand egy jó negyed óra eltelte után egy írnok féle fiatal ember azon parancsolattal jött ki, hogy a sereg indul­jon. A zárt kör megnyílott, a fegyvertelen sváb nemzetőrök a számukra rendelt kocsikra gyorsan egymás után felültek, elől megindult a megyekatonák had­nagya, utána 8 könnyű lovas katonák kivont kardokkal, melyek után a kocsik 234 Suli (Súly) János pékmester 236 Az evangélikus templom a mai Kossuth utcában, 1798-ban épült. Vö. GÖRÖG 1926.52-53. 236 Kaszás Zsigmond m

Next

/
Oldalképek
Tartalom