Hudi József (szerk.): Francsics Károly visszaemlékezései - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 3. (Pápa, 2001)
Visszaemlékezések
meleg minden kedvem élvévé a kimenéstől, mivel pedig éppen vásár is volt, tehát csak a vásártéren a sátorok közt töltém el az időt. Kevéssel 4 óra után indultam ismét hazafelé, s midőn a Kapuvári-ház eleibe értem, az az előtti kis tér tömve volt kevert néppel. Az őrsereg bent a Kapuvári-ház udvarában zúgott, döngött. Megálltam a sokaság közt, s a többi emberekkel együtt vártam az indulót. Egyszerre 5 óra után nőtt a pözsgés, mozgás, a Kapuvári ház kapuján tódult ki a nép, s az udvarból hallatszott ki a Vigyázzl-kiáltás és néhány percek múlva hadisorban jött ki a kapun az őrsereg. Kann a téren hosszú 4 sorba állíttatott fel az egész, s minekutána minden rendben volt, Sólyomvári Ferenc — a sereg kapitánya — lóháton a sor fölsőbb végéhez állt, intett kardjával, melyre a nép minden felől pisszegetni kezdett, s minekutána a zsibongás egészlen lecsendesedett, szólt fennhangon először a néphez, azután az őrsereghez fordulva oly hathatós buzdító, lelkesítő s bátorító beszédet mondott, hogy az egész tömeg háromszori harsogó Eljenl-kiáltással jutalmazó. Ezt követte főispánunk — Hunkár Antal — rövid, de igen szép vigasztaló beszéde az erkélyről, végszavai voltak: — Hiszem a mindenhetó istent, nem sok idő múlva ismét meglátandjuk egymást! Többszöri éljen kiáltások követék nagyon szeretett s tisztelt főispánunk beszédét, s minekutána a nép lecsendesedett, az őrsereg imához készült, melyet minekutána elvégezett, indult. A sereggel együtt tódult a nép előre, köztük én is, s amint a palotai utcába felcsavarodánk, mindjárt a szegletház oldalánál eleibém bukkant egy ösmerős megyekatona, s engemet megállítván szól: — Ugyan kérem az urat, melyik orvoshoz szaladjak? A szentgáliak megszúrtak egy nemzetőrt azt kellene bekötni. — A megye sebészéhez — felelék hirtelen, s elsiettem a többség közt. A nép mintha az utcát akarta volna szétnyomni, oly tömötten tódult kifelé a Széles utcában, mely közt majd dobok moraja, majd a nagytemplombéli karzene hallatszott. Midőn az utca végire értünk, hol a tér kissé tágasabb lévén a néptömeg szétterült, keresztül fúrtam magam a sokaságon és elsiettem ki az országúira, hol a várostól néhány puskalövésnyi távolságra álltak az őrsereg számára rendelt szekerek, melyeket elhagyván kijjebb-kijjebb mentem az országúton. Már a határon jóval túl haladtam, több emberek is jöttek kifelé, kik elhagytak, kik utánam jöttek, s az őrsereget vivő szekerek még sem jöttek. — Mi ördög lelhette ezeket — gondolva magamban visszafordultam és a város felé jöttem. Hosszat a felhányt árokpartok két felől az országút mellett tömve valónak kevert néppel, nemkülönben az országút tele jövő menő emberekkel, kik közt egy ösmerősömmel találkozván kérdém: — Mért áll haszontalan az őrsereg, s nem indul? — Nincs elegendő kocsi — felele a kérdezett. 182
