Hudi József (szerk.): Francsics Károly visszaemlékezései - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 3. (Pápa, 2001)
Visszaemlékezések
pénzt futólag nem megolvasta, hanem csak áttekintette, s a kottáról kis kézikosárba öntötte, egy vidám, mosolygós körbókot csinált a vendégek előtt, hárfáját ragadá kezébe, ujjait végigfuttatá húrjain, s újra énekelni kezdőnek, mégpedig oly mulattató német dalokat, hogy a jelenlévő hallgatók közül néhá- nyan majdnem a megpukkadásig nevettek. Jó darab időig igen jól mulatánk mindnyájan. Úgy éjfél után egy óra lehetett már, midőn a nagy vendégszobából egyszer csak belép közibénk egy megyekatona, s fennszóval hívja hárfás nőinket ki a nagy vendégszobába, ígérvén nekik 4 ezüst húszasokat. Közülünk néhányan látván, hogy a veres nadrágos és zöld dolmányos megyekatona gőzölgős fejjel bír, előfordulható neveletlen ízetlenkedés tekintetéből intének a hárfás nőknek, s némelyek fennszóval is mondák, hogy menjenek és ne szalasszák el a bizonyos keresetet. Ezek kimentek, kinn azonnal muzsikálni kezdtek, s utána énekelni. Mi mindnyájan helyeinken ülve maradtunk, egymás közt nevetgérezve beszélgettünk, s ki így, ki amúgy tölténk az időt. Alig játszottak azonban hárfásaink kinn pár darabot, majdnem észrevétlen ismét bejöttek közibénk, s előbbi helyökre vergődve elkezdtek játszani. Hazamenni közülünk senki sem készült. Sőt, most már élénk vígság ébrede köztünk, közösen mindnyájan énekeltünk hárfásainkkal, kiknek alkalmas sűrűén szórtuk az ezüst húszasokat, icce borok helyett már butella borokat hordatánk, s közbe-közbe már a pincér néhány poharakban tálcán feketekávét is hozott be a vendégek számára. S oly élénk zsibongás és jó kedv támada köztünk, hogy sem a reggel közeledésére nem gondoltunk, sem arra, hogy a nagy vendégszobában azalatt mi történik. Egyszerre egész büszke méltósággal betoppana hozzánk a megyekatonák őrmestere, egy magas, izmos alkotasú ember, vörös nadrágján fölül csípején széles, vashüvelyű kard lógott fekete szíjakon, inait tarsoly csapkodd, mely alatt hatalmas tarajú vassarkantyúk pönögtek sárga csizmáin, s ha még elmondom, hogy világos zöld dolmányán fölül, bal vállán, hasonló színű posztóból készült, s fekete báránybőrrel körülprémezett mente lógott palástul, s hogy fején fekete csákó ült, melyet zöld és fehérrel kevert zsinór és vitézkötés ékesíte (hasonló zsinórral volt az egész öltöny gazdagon kihánytatva ) , mely fölött ilyes innepélyeken egy lábnyi hosszú kótyagtoll71 hajlongott, látni fogja az olvasó az akkori megye katonát. Ilyen vitéz lépett tehát be hozzánk a belsőszobába. Mindjárt az ajtón belől megállt, kevélyen jártatván körül nagy, kék szemeit, mialatt derék, szőke bajuszán innend is, túl is egyet pödörinte, s mintegy parancsoló fennhangon megszólamla: — Uraim — úgymond —, már ideje menni nyugalomra, éjfél régen elmúlt, legyen vége a mulatságnak, s ki-ki menjen haza. 71 kócsagtoll 76
