Hudi József (szerk.): Francsics Károly visszaemlékezései - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 3. (Pápa, 2001)
Visszaemlékezések
Majd ha rózsás pályán vezet A fátum,34 * el ne felejcs. Különben a szobában semmi megjegyzésre méltó nem látszott, ha csak még azt nem említem, hogy barnára avult gerendái elég régiségre mutattak, s pallótlan36 lévén a szoba földje, kivált mindjárt a belépésnél oly göröngyös volt, hogy az ismeretlen belépő a legfinomabb ügyesség mellett is elég nagyot biccenhete előre. Az említett magasra vetett ágy előtt egy éppen olyan hosszú, hátas pad állt, mint aminő hosszú volt az ágy, ez előtt állt a feljebb említett tölgyfa asztal, melyet mondom: borozó vendégek foglalónak körül. Míg én a szobát körültekintve benne minden tárgyat szoros vizsga alá vevék, azalatt Takács barátom, a bennünket bebocsátó szép leánytól a leghízelgőbb édes hangon egy icce bort kért, ki is magát kissé meghajtván, — igen is — úgymond, s kiment a szobából. Pár percek múlva két egykora nagyságú leányok jövének be, egyik, ki előbb kiment borért, hozta az iccés palackot egyik kezében, tele az úgynevezett „nyúlvérű” piros borral, a másik kezében két üvegpoharakat, melyeket minekutána eleibénk az asztalra helyeze, a másik lányka is hozzánk közelede, s jó estét mondván, mellém ült a hosszú padra, szemérmes bátorsággal szóla hozzám, mondván: — Micsoda különös szerencse hozta az ifjú urat hozzánk, ezt bizonyosan Takács úrnak köszönhetjük, mert ő nálunk többször is meg szokott fordulni. — Igaz, hogy az ő vezérlete alatt jöttem ide magokhoz — felelék a fiatal leánynak fülig elpirulva —, hanem azért már nála nélkül is vágytam ide, csakhogy nem tudtam hova és merre vágyók. — Hogyan is vágyhatott volna hozzánk — mond a leány —, holott azt sem tudta, vagyunk-e mi itt a világon, vagy sem. — De igenis tudtam! — felelék kis hévvel —, hanem csak nagyon keveset, úgyszólván semmit. A leányasszonyhoz már volt szerencsém — mondám tovább, s az ágy előtt álló pad felső végén, mellettem ülő és varrással foglalkozó gyönyörű leányra pillanték, oly szemérmes megdöbbent félelemmel, mintha pülantásom által nem tudom mi nagy bűnt követtem volna el. 0 is felpillanta, s szemeink találkozónak! Kis gúnymosoly vonula el száján, melyet hihető a le- ányasszonyi cím idéze elöl, mindazonáltal édes, csengő hangon felele: — Igen, a kukoricafosztásnál. Ez volt a harmadik szép leány a házban, melyben akkor este Takács barátommal csakugyan két icce bort ittunk meg, hanem azon két icce borból, kettőnk közül melyikőnk itta a nagyobb mennyiséget, annak megbírálását az olvasóra bízom. Az említett három leányoknak leírását elhagyom, nem azért mintha azt azok meg nem érdemlenék, vagy mintha szégyenleném azokat az ő természeti 34 fatmn (latin) = végzet, söre 36 padlótlan, vagyis földes 33
