Hudi József (szerk.): Francsics Károly visszaemlékezései - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 3. (Pápa, 2001)
Visszaemlékezések
— Minden jó hazafi, ki csak Magyarország szülöttje, vegye le fövegjét azon név említése előtt, kit most nevezni fogok, legalább én még csak gondolni sem merek reá kalap feltéve — s ezen szavai közben magasra emelve kalapját folytatá — Kossuth Lajos! Hazánk védangyalát az úr isten éltesse! Ki még eddig le nem vette volt kalapját, ezen név kikiáltására egyszerre lekapá és három harsogó éljen követé a felkiáltást. Ezután a szónok sorba nevezé az akkori magyar minisztereket, kiknek neveik kimondására egy-egy éljen harsoga. Végre akkori főtábomokunkat, Görgey Artúrt említé, kinek neve említését szűnni nem akaró éljenzés követé, miközben a szónok magát a népnek jobbra-balra meghajtván, bement a házba. Vége volt a gyűlésnek, a nép eloszlott. A hazamenet közben előadott véleményeket, melyeket jobbról-balról lehete hallani, ki győzné leírni. Általános közvélemény azonban az volt, hogy a nagyon tisztelt szónok úr egy egész óra hosszig tartott beszéde egyedül csak a népfelkelés buzdítására ment ki, s úgy látszott, nem is volt más célja beszédének. Mert úgymond: — Az isten talán megment tőle bennünket, de ha szükség úgy hozandja magával, minden hazafi lelkesen álljon ki a síkra. Katonaság döngött várasunkban mint egy méhraj, bár többnyire újoncok ugyan, de a fiatalság színe, ereje. Óriási erő látszott kifejlődni magyar ifjúságunkból; egyik sereg jött, másik ment. Azt gondoltuk, hogy a föld gyomrából elholt, hős vitézeink megifjodva kelnek ki, oly harcias bátor tekintetű fiatal csapat érte egyik a másikat. Alig bírtuk magunkkal elhitetni, hogy e gyönyörű népet, mind e szerencsétlen magyar haza szülé. Mindegyik bátor és vidám tekintetű, mindegyikben a győzhetetlen vitézt lehete látni. Gyáván, leverten vagy talán éppen sírva andalogni az utcán egyetlen egyet sem lehete látni. Pedig tudta, hogy egyenesen csatába menend! Jól tudta, hogy a halál torkába siet, mégis bátran és vidáman ment, mert tudta azt is, hogy a hazáért és enszabadságáért fog küzdeni, tudta, ha nem küzd, a haza ismét visszaesik a három százados rabláncok közé, s bátran ment előre. Ezen egymás után következő napokban Győr és Pápa vidékein véres ütközetek folytak, hír szerint a magyarok részére kedvezők.359 Magyarország mindig abban volt vesztes, hogy nem értett egyet, fiai meg- hasonlottak ott, hol legszorosabban kellett volna kezet fogni egymással. Ezt már szóból is számtalanszor hallottam, de több könyvekből olvastam is. Ezen évben fájdalmasan tapasztaltuk is. Hanem én nem tudom ám leírni, hogyan s mikép hasonlottak meg nagyjaink, csak röviden annyit említek, hogy két pártra voltunk szakadva, egyik párt az osztrák házhoz húzott, vonzódott, a másik a hazához. Vagy talán még egy kis harmadik párt is volt az országban, mely 359 Az 1849. június 13-án lezajlott csornai csata Kniety György hadosztályának győzelmével, a június 27-én Ihászinál, Pápa mellett történt ütközet annak visszavonulásával ért véget. 2hl
