Hudi József (szerk.): Francsics Károly visszaemlékezései - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 3. (Pápa, 2001)
Visszaemlékezések
Érzékeny jelenet jött elől, melyet több jó ösmerősök, vagy ötvenen ott hagyánk, s elsiettünk előre Kádártára, a korcsma előtt bevártuk a vitéz sereget, gyanítván, hogy ott meg fognak újra állapodni, minthogy vélekedésünkben nem is csalódtunk, mert amint a korcsma irányába ért a sereg, a vezértiszt egyszerre elkiáltá a megálljt, s visszafordulván a sereg felé tudtára adá, hogy itt azon tekintetbe ád nyugállást, hogyha valaki egy pohár bort akar inni, vagy csutoráját megtöltetni, azt megtehesse. Villámgyorsan rohantunk egy csoportra, s csakhamar elhatározánk magunk közt, hogy minden újoncnak csutoráját megtöltötjük, melyre azonban nem volt szükség, mert többnyire telehozták magokkal hazulról, a palackok mindazonáltal jártak sorba, nem lévén pedig elegendő palackja a korcs- márosnak, korsókra, bögrékre, s még utóbb fazekakra is került a sor és mennél kormosabb került kezünkbe, annál nagyobbat ittunk belőle. Villámgyorsan röpült el fél óra, a dobok megzörrentek, a vezértiszt kiáltása elhangzott, s alig telt bele 10 perc, bámulva néztünk távozó újoncaink után. Vagy húszán lehettünk egy csopron legközelebbi ösmerősök, kik minekutána a korcsmárossal rendbe jöttünk s költségünket kifizettük, egy akkor divatozott dalra kezdénk, s énekszóval, mégpedig alkalmas jó összhangzással jövénk ki a faluból, melynek szélső házain kívül nem a Veszprémbe vezető országúira mentünk, hanem jobbra a gyönyörű mezőn s egy kis erdőn át a püspök[i] téglavető felé vevénk utunkat, azon szándékkal lévén mindnyájan, hogy a nagy hőség következtében ott jól felsörözzük magunkat. Mely szándékunk azonban nevetségesen füstbe ment. Ugyanis folyvást danolva közeledünk az említett téglavetőhöz, melynek lakosai, legalább előttünk úgy látszott, hihető a vígan közeledő csoportról már távolról megijedtek, mert még vagy kétszáz lépésnyi távolságra valánk a háztól, midőn egy kis 8 vagy 10 éves leányka szaladt ki a házból eleibénk, s távolról integetve kezével vissza, kiáltozá eleibénk: — Nincs ám se borunk, se sörünk — s azzal szaladt ismét vissza a házba. Mi összenéztünk, némelyek elnevettük magunkat, s danolva mentünk odább. Mintha némán értettük volna egymást, közülünk beszéddel senki sem szakítá félbe a danolást, egyik dalt elhagyva másikra kezdtünk, és mentünk a nem messze fekvő káptalan[i] téglavetőhöz, hova midőn oda értünk, az elsővel majdnem hasonló elfogadást nyertünk: — Nincs semmi italunk — mondá egy rongyos, piszkos, borzas fiatal menyecske a ház konyhaajtaja előtt motozva valamit, anélkül hogy közülünk valaki kérdezte volna. — De hát milyen kocsmárosok vagytok ti, ha még ilyen hőségben sem gondoskodtok egy kis rongy italról az erre járó emberek számára? — mond valaki közülünk a különben nem rossz arcú fiatal asszonyra mordulva. Ki azonban tőlünk megijedve, a rászólót felelet nélkül hagyva ment odább és a téglaégető kemence felé valamely gödörbe vagy árokba eltűnt. Ránk hagyván az egész üres házat. 235
