Hudi József (szerk.): Francsics Károly visszaemlékezései - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 3. (Pápa, 2001)

Visszaemlékezések

monda szerint, kik közt a nevezetesebbek gr. Batthyány Lajos, gr. Károlyi István,334 kiket is 5 vagy 6 száz fegyveres gyalogkatonaság kísére. Ezek után ismét temérdek sok szekerek jöttek. A városon keresztül ment ez az egész vonal, s kinn a pápai országút mellett fekvő mezőn ütött tábort. Sietve készült ebédjeiket sietve költék el, s még távol volt dél, midőn tovább utaztak Pápa felé. Délben ismét igen igen sok szekerek jöttek, melyek szinte az említett mezőn tanyáztak rövid fél óráig, aztán odább mentek. Ez a hordozóskodás336 aztán kissé megrettente bennünket, nem tudtuk kié vagyunk vagy leszünk, láttuk, hogy nagy mozgalom van az országban, de azt hogy kinek kedvez a szerencse, meg nem tudhattuk sehogy sem. A pletykahír ugyan mindig kecsegtete bennünket, hogy a magyarok győzhetetlenek, amint a jelenségek mutatkoztak is, de bizonyos valamit megtudnunk nem lehete. Hirdetés. A’ városban több helyeken a!falakra kiragasztott Froclainá- tiokat s egyébb iratokat a ki leszaggatni merészli, ha rajta kapatik a' Rijgtöiiitélőszék által fog biintettetni, azért mindenki azoknak leszaggatásától szorosan óva­kodjék. Kelt Veszprémben Januárius 18-án 1849. Veszprém városi hirdetmény (Veszprém, 1849. január 18.) 834 Gróf Batthyány Lajos (1807-1849) volt miniszterelnök; gróf Károlyi István (1797-1881) nagybir­tokos, a szabadságharc céljaira huszárezredet állított fel. 0 — Batthyányval ellentétben — elkeriilete a mártírhalált; az Újépületben raboskodott, később, 1860-1861-ben, 1867-1881 között Pest vármegye főispánja volt. 335 A nép a császáriak kivonulását Szent György napi hordozóskodásnak nevezte. Vö. MARTON- FALVAY 1891.1. 230

Next

/
Oldalképek
Tartalom