Acta Papensia 2023. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 23. évfolyam (Pápa, 2023)

2023 / 1-2. szám

he Műhely s-Acta Papensia xxiii (2023) 1-2. SZÁM vül tevékeny, másokért cselekvő ember menekülése a tétlenség, esetleg a csa­ládi, magánéleti gondok elől. Szinnyei József szerint Kis Lajos „a kiegyezés után miniszteri tanácsos lett”,207 ez azonban csupán - az egykori bécsi ágens 1848/49-es tisztségén ala­puló - félreértés lehet. Szinnyei állítását az egykorú források nem támasztják alá, és egyébként is nehezen elképzelhető, hogy egy akkoriban eléggé idősnek számító, 70 éves ember minisztériumi hivatalt kapott volna. Egyik veje, 1855- től Zsófia lánya férje, az egyébként szintén evangélikus vallású dr. Marku­­sovszky Lajos orvos viszont - aki 1849-ben a honvédsereg törzsorvosaként a sebesült Görgei Artúr honvéd tábornok gyógykezelője, 1857-ben az Orvosi He­tilap alapítója, 1863-tól pedig az MTA levelező tagja, 1867-ben a vallás- és köz­­oktatásügyi minisztériumban az orvosképzési ügyek, majd az összes egyetemi ügyek előadója volt - később valóban minisztériumi tanácsos lett.208 A „volt magyar udvari ügyvivő és igazságügyminiszteri titkár” (pontosabban osztály­tanácsnok) földbirtokosként, alig két nappal a 72. születésnapja után, 1869. má­jus 2-án hunyt el tüdőgyulladásban a Vas megyei Keményegerszegen.209 Teme­tésére három nappal később került sor a kisegerszegi temetőben (a mai Vaseger­­szegen), ahol napjainkban is áll Kis Lajos családjának sírboltja.210 (Egykori bé­csi református ágens pályatársa, Barkassy Imre jó két évvel később - ám fiata­labb korában, életének 67. évében - távozott az élők sorából: 1871. december 4- én halt meg az Arad megyei Álgyesten.)211 Röviden Kis Lajos családjának sorsáról: felesége, Mészáros Magdolna Mária hét év múlva követte férjét (1876. július 10-én hunyt el); Gusztáv fiuk királyi táblai ülnök volt és 1877-ben halt meg; ifjabb Kis Lajos pedig nőtlenül, bete­geskedve élt Keményegerszegen 1910-ben bekövetkezett haláláig. A legna­gyobb társadalmi megbecsülést legkisebb fiuk, Kis Gyula szerezte: aktívan részt vett Vas vármegye közéletében, evangélikus egyházmegyei és egyház-202 SZINNYEI 1899. 6. köt. 363. 208 Markusovszkyról: SZINNYEI 1902. 8. köt. 667-676.; FARKAS 1959. 28-33.; KÉSZÉI 2000. 533-541.; A sebesült Görgei 43., 47-48.; KÉSZÉI 2013. 649-651., 654. 209 Uraiújfalui evangélikus egyházközség halotti anyakönyve, 1869.; OSZK Gyászjelentések. Kis Lajos családi gyászjelentése, 1869. május 2.; Fővárosi Lapok 1869.108. sz. (május 13.) 431.; vö. SZINNYEI 1899. 6. köt. 363.; KÉSZÉI 2013. 650-651. 210 OSZK Gyászjelentések. Kis Lajos családi gyászjelentése, 1869. május 2.; KÉSZÉI 2013. 649-651. 211 OSZK Gyászjelentések. Barkassy Imre gyászjelentése, Álgyest, 1871. december 4. Közli: Pesti Napló 1871. 285. sz. (december 12.) [1.]; Budapesti Közlöny 1871. 285. sz. (december 13.) 6262-6263.- 56 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom