Acta Papensia 2023. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 23. évfolyam (Pápa, 2023)

2023 / 1-2. szám

-= Műhely =­Acta Papensia xxiii (2023) 1-2. szám det, akit, miután tapasztalták ügyességét, ajánlanak egyetemes vallási ügyvi­vőnek, annál is inkább, mivel „az agensi hivatalban megőszült” apósa, míg él, a legjobb tanácsokkal támogathatja. A közgyűlés ezek után határozatot hozott a budai vallási ügyvivői hivatal ideiglenes visszaállításáról, s a bányai kerület javaslatát jóváhagyva dr. Szontagh Kálmánt bízta meg az ágensi teendők ellá­tásával. Egyúttal biztosították Kis Lajost, hogy ha a császárvárosban is lehetővé válik majd az ügyviselői hivatal visszaállítása, változatlanul ő töltheti majd be e tisztséget, „mint különben is megválasztott vallásbeli agens”.197 Kis Lajos „ágens” jelen volt - a dunántúli egyházkerület részéről - az evangélikus egyház következő évi, 1861. augusztus 28-31-ei pesti egyetemes közgyűlésén is, ott azonban már nem játszott érdemi szerepet.198 Amikor néhány hónappal később, 1861 novemberében, a rövid alkotmányos időszakot követő provizórium kezdetén Vas vármegye frissen kinevezett főis­­páni helytartója, Zichy Hermann - nem találva alkalmas helyi egyént - a me­gyén kívül keresett jogvégzett, tapasztalt hivatalnokot a vármegye első alispáni tisztségének ellátására, s erre egy másik jelölt mellett Kis Lajost is felkérte, a volt udvari ágens öntudatosan elhárította megkeresését.199 Kis egykori evangé­likus ágenstársa, Procopius György, a Pest-Budai Lánchíd-Társulat egyik igaz­gatója és a Budai Takarékpénztár választmányi tagja hosszabb betegeskedés következtében, életének 77. évében, 1865. március í-jére virradóra hunyt el Bu­dán, s a Krisztinavárosi temetőben lévő családi sírboltban helyezték örök nyu­galomra.200 Kis Lajos utolsó éveiben visszavonultan, falusi magányában élt Vas megyei birtokán, Keményegerszegen,201 s csupán 1865 decemberében, „Hunnia” című verseskötetének közelgő megjelentetésével adott hírt magáról.202 A fenti cím­mel Pesten, 1866-ban kiadott, mindössze 47 oldalas könyvecske - melynek szer­zője a címlapon „volt kir. magyar udvari ügyvivő és igazságügyministeri taná­csos ’’-ként különböztette meg magát azonos nevű kortársaitól - két részből áll. Az első 26 oldalon olvasható a hatvankilenc (időmértékes, egyenként nyolcso­ros) versszakból álló, címadó alkotás, melynek eredeti változata Sopronban, 197 MEEE közgy. jkv. i860. 14-15.; vö. Pesti Napló i860. 3209. sz. (október 21.) [2.]; HAAN 1882. 83. 198 MEEE közgy. jkv. 1861. 1. 199 SÖPTEI 2004. 254. 200 OSZK Gyászjelentések. Procopius György családi gyászjelentése. Buda, 1865. március 1.; vö. Pesti Himök 1865. 50. sz. (március 2.) [2.]; Sürgöny 1865. 51. sz. (március 3.) [2.] 201 KIS 1866. 36. 202 Pesti Hírnök 1865. 284. sz. (december 13.) [2.]; SZINNYEI1899. 6. köt. 363. 54

Next

/
Oldalképek
Tartalom