Acta Papensia 2023. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 23. évfolyam (Pápa, 2023)
2023 / 1-2. szám
Műhely =Acta Papensia xxiii (2023) 1-2. szám kérte, hogy a zárolt vagyonból elégítsék ki az Inkey őrnagynál és nejénél lévő, 282 X arany- és 96 pengőforintra rúgó követelését.161 Amikor a kormány 1849 januárjának elején Debrecenbe költözött, Kis nem tartott minisztériuma személyzetével, hanem a császáriak által megszállt Pesten maradt. Utólag - Vukovics Sebő igazságügyi miniszterhez 1849. május 12- én írt levelében - azzal indokolta távolmaradását, hogy felajánlott szolgálataira nézve nem kapott határozott utasítást. Hűségét ugyanakkor azzal próbálta bizonygatni, hogy a császári seregek fővárosba történt bevonulásakor 20 éves fia (talán Gusztáv?) az ő beleegyezésével ragadott fegyvert a hon védelmében.162 Kis Lajos ugyanezen a napon, 1849. május 12-én Pesten „igazságügyministeri tanácsnokaként tette le a hűségesküt a Függetlenségi Nyilatkozatra, illetve a Szemere-kormányra: „Alulírott a folyó évi május 3-kán kelt igazságügyministeri rendelet következtében ünnepélyesen kinyilatkoztatom, hogy a nemzeti gyűlésnek az Erdéllyel egybeolvadt Magyarország s ehhez kapcsolt részeknek függetlensége iránti folyó évi április 14-kén kelt végzésének mint polgár és hivatalnok, hódolni kettős kötelességemnek esmerem.”163 Vukovics Sebő igazságügyi miniszter Pesten, 1849. június 11-én - május 12- ei magyarázkodó levele nyomán - arra utasította Kis Lajost, hogy bizonyítványokkal igazolja az ellenséges uralom (a főváros 1849 januárjától májusig tartó császári megszállása) alatti magaviseletét.164 Az igazolás megtörténhetett, mert Kis még 1849 júniusában és júliusában is az Igazságügyi Minisztérium alkalmazásában állt, illetve minisztériumi tanácsosként kapott fizetést.165 KIS LAJOS TEVÉKENYSÉGE AZ 1850-ES, 1860-AS ÉVEKBEN Négy hónappal a szabadságharc leverését követően, 1849 decemberében arról adott hírt a „Figyelmező” című lap, hogy „a volt magyar udvari ágensek ministerialis agensi minőségben meg fognak maradni”.166 Az abszolutista kormányzat cs. kir. minisztériumai mellett valóban tevékenykedtek ilyen ügyvédek az 1850-es évek elején. Csarada György, aki mint „magyar udv[ari] ágens 161 MNL OL H 66. Közp. ikv. 1849:9457. 162 Kis Lajos levele Vukovics Sebő igazságügyi miniszterhez, Pest, 1849. május 12. Eredetije magántulajdonban. Vö. KÉSZÉI 2013. 650. 163 MNL OL H 65. IM Elnöki 1849:457. ein. sz. 164 Kis Lajos levele Vukovics Sebő igazságügyi miniszterhez, Pest, 1849. május 12. Eredetije magántulaj donban. 163 F. KISS 1987. 547-166 Figyelmező 1849.130. sz. (december 15.) 518. 47