Acta Papensia 2023. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 23. évfolyam (Pápa, 2023)

2023 / 1-2. szám

-5E Forrásközlés =­Acta Papensia XXIII (2023) 1-2. SZÁM az est dicsőségében. Igazi jó cigány volt, s a b.-füredi színpadon nálánál jobban s élethívebben még senki sem személyesítette a Cigányt. Latabár mint igazgató, úgy a társulat jól szervezésében, mint a nemzeti színház kitűnő tagjainak vendégszerepekre megnyerésében nyilatkozó áldozat­­készségével jogosan vívta ki magának a vendégkoszorú elismerését. Önérzete sokkal nemesebb s erőteljesebb, semmint a vendégkoszorú buzdítására más utat választhatna, mint ezt, mi egyedül fér meg az övéhez hasonló nemes s egyenes jellemmel. Fensőbb helyről jött utasítás következtében nagy s magasabb igényeket is kielégítő színkör építése s a jelenlegi színház lerombolása terveztetik.470 A he­lyiség kijelölésével s a terv elkészítésével küldöttség bízatott meg, melynek jó eljárása felől nem lehet semmi kétségünk, ha meggondoljuk, hogy tagjai között ott van a Füred emelése mellett lelkesedetten buzgó Vargha Lajos cs. k. szolga­bíró s Écsy László füred-fürdői fölügyelő úr is. A tervezetről majd részletes tudósítást küldend a r. 1. FORRÁS: Hölgyfutár 9 (1858) 168. sz. (július 26.) 672. 121. 1858. augusztus 26. Balatonfüred, 1858. augusztus. Az idő kitáncolta magát, a hideg északi szél fütyülő zenéje megszűnt. Az idő helyett aztán az ifjúság táncolt, az északi szél helyett pedig Farkas [Miska] zenetársulata játszott a sétatéren. Csak azt fájlaljuk, hogy az idő későn szedte rendbe magát, mert a saison már végéhez közelít, s a Farkasok zenekara és Latabár [Endre] jeles színtársu­lata f. [olyó] hó 20-án útra keltek. A vigalmi korszakot s a szellemi élvezetek korszakát ha egészen nem is, de nagy részben csakugyan bezárja István király napja. Az ifjúság távozik, s helyét az iskolafalak közöl kiszabaduló tudósvilág s a szőlőgyógymódot használni óhajtó betegek, lábadozók és képzelt betegek fog­lalják el. 470 A Kiserdőben, a jelenlegi teniszpályák helyén felépített új nyári színkört 1861. július 6-án nyitották meg. A régi színkört 1841-ben készítették. TÓTH-BENCZE 2011. 56. 170 =-

Next

/
Oldalképek
Tartalom