Acta Papensia 2023. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 23. évfolyam (Pápa, 2023)
2023 / 1-2. szám
-s Forrásközlés =Acta Papensia xxiii (2023) 1-2. szám zenetársulat két tagjával találkozám. Ruhájok véres, arcuk halavány, lelkök levert volt. Részvéttel néztem a félénken vissza-vissza tekintgető barna fiúkra, kik a vidéken általában ismeretesek, s ami már vidékünkön (fájdalom!) nem újság: szerencsétlenséget gyanítva, levertségük okáról s öltönyeik mikénti bevéreztetése felől tudakozódtam.- Jaj, édes nagyuram! Nekünk kijutott az egyedi vásár! (Egyedi vásáron a vidék szerencsétlenséget ért.) Ilyen ángáriát446 (Ángáriának nevezi a cigány a fizetést.) még sohasem kaptunk. Virradatkor is húztuk a talp alá való nótákat, s akkor kértük a muzsikáltató bojtártól ángáriánkat! No hiszen megadta nekünk! Egyik pajtásunknak a lábát úgy elvágta térdnél éles fejszéjével, mintha ott se lett volna. Ez még nem volt elég, háromszor vágott mellébe, vállába. Szegény azonnal szörnyethalt.44? Egy másik pajtásunkat is úgy összevagdalta, hogy az is belehalt. Vagy hat embert megvagdalt, köztük asszonyokat is. Akkor elszaladt. Ehhez képest R-i (A vámosiak gyilkosa s széttagolója.) még szelíd bárány volt. Ha ezeren lettünk volna, még akkor sem menekült volna meg egy is. A folyvást remegő barna fiúknak arcáról is le lehetett olvasni, hogy az, amit mondanak - igaz. A vérengzés f. [olyó] hó 21-én kora reggel történt. Mint bővebben értesültem: még eddig csak egy halt meg a sebzettek közül, de több sebesült van életveszélyben.448 Nemcsak a korcsmában (veszprémi Lebuj korcsma)449 vagdalta a körülte levőket a feldühödött, hanem még futásában is bele446 angaria (görög eredetű latin) = fizetség, bér, robotszolgálat 447 A gyilkosságról a Vasárnapi Újság is beszámolt: „(Veszprém mellett egy csárdában) június 20-án következő szomorú eset adta elő magát. A nevezett nap éjjelén egy juhászbojtár mulatott e csárdában, s addig addig hajtogatta a tele poharakat, hogy neki bokrosodott, jó kedvében még atánczot is megkívánta. „Húzd rá azt a csárdást!” rivalgott az egy szál czigányból álló bandára, mire az engedelmes more egész alázatossággal elkezd valami irgalmatlan polkafélét nyikorgatni. A juhászbojtár ezért olly dühbe jött, hogy a szegény muzsikust egy ütéssel kitörölte az élők könyvéből. A bűnös jelenleg a börtönben várja ítéletét.” = VU 5 (1858) 27. sz. (július 4.) 322. 448 Pap István lelkész feljegyzései szerint nemes Kéri János 52 éves, nemes Kéri József 25 éves vámosi lakosok 1858. május 24-én haltak meg. Kéri János „derekát” (törzsét) május 31-én a kádártai malomnál a Séd patakban, fejét pedig június 8-án Vámoson találták meg, végtagjai nem kerültek elő. Kéri József holttestét június 18-án 14 darabban Vámoson találták meg. A Kádártán megtalált testrészt Sörös István kádártai lelkész, a Vámoson előkerült maradványokat Pap István (a tudósító édesapja) temette el. - A Nemesvámosi Református Egyházközség vegyes anyakönyvének halotti bejegyzései: 12/1858. sz. (Nemes Kéri János), 13/1858. sz. (Nemes Kéri József). MNL MÓL Filmtár A1630 d. Nemesvámos történetének ismeretében biztosan állíthatom, hogy ez az eset a legbrutálisabb gyilkosság volt a falu történetében. 449 Lebuj rossz hírű kocsma (csárda) volt a Séd völgyében, az egykori apácazárda környékén, többnyire az iparoslegények és az alsóbb néposztályok tagjai látogatták. MOLNÁR 2019. 51. ■2 lói 2-