Acta Papensia 2023. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 23. évfolyam (Pápa, 2023)

2023 / 1-2. szám

-5 Forrásközlés =­Acta Papensia xxiii (2023) 1-2. szám Urodalmi fölügyelő, t. [ekintetes] Écsy László urat, mint Maár Bonifác ta­nítványai egyikét, ki ez emlék fölállításának, úgy az eszme megpendítése, mint anyagi áldozatra készsége által egyik fő tényezője volt, bízta meg a többi tanít­ványok bizodalma az e tárgybani minden működéssel, s ő el is készíttette, sőt már B.-Füredre le is szállíttatta. Úgy hiszem, hogy tihanybai átszállítása s az ottani sírkertbeni fölállítása csak jövő tavasszal fog megtörténni, hogy a jövő saison alatt szaporodjék eggyel azon nevezetességek száma, miket a Tihanyba átránduló vendégek látogatlanul nem hagyhatnak. E síremléknek nincs vidékünkön párja szépség és ízlés tekintetében. S mégis szebb nála azon emlék, mit a hálás tanítványok e szép tettökkel önmagoknak állítottak a közvéleményben. Hírlik, sőt a lapokban is volt már közölve, hogy koszorús költőnk, Kisfaludy Sándornak jeltelenül porladó tetemei fölé veszprémi püspök, Ranolder János Öméltósága nagyszerű síremléket állíttatand.387 Tehát e jelesünk sírján „nem fogja többé vándor fuvalom ingatni a feledésnek tüske bokrait”.388 E nemes tet­tével önemlékét örökíti meg a lelkes főpap, mert míg magyar leend, emlékezet­ben fog maradni, hogy Ranolder volt az, ki emléket emeltetett a magyar nemzet azon nagy fiának, kinek életéből minden perc a nemzet halhatlanítására volt szentelve, s kiről a nemzet mégis mindeddig megfeledkezett.389 Tömöri [Anasztáz] magasztos eszméje, a hét láb magasnyi Széchenyi-szobor a jövő saisonnal valószínűleg szinte létesíttetni fog.390 S most egy korszerű farsangi hírrel végezzük be sorainkat. Folyó hó 25-én fényes táncvigalom lesz Füreden az urodalmi vendéglőben. Reméljük, hogy Zala, Veszprém és Somogy szépeit itt együtt fogjuk látni. Téli 387 Ranolder János (Pécs, 1806. május 16. - Csopak, 1875. szeptember 12.) 1849-től haláláig veszprémi püspök, a sümegi uradalom tulajdonosa a sümegi katolikus temetőben kívánt méltó sírhelyet emeltetni Kisfaludy Sándornak, de tervét a családi viszályok miatt nem tudta megva­lósítani. A Sümeg Kaszinó szoborbizottsága országos adakozásból 1870-ben állított síremléket és emléktáblát Kisfaludynak (a szobor kivitelezője a budapesti Gerendái Antal volt). Kisfaludy és első felesége, Szegedy Róza közös síremlékét 1904-ben avatták fel. Szegedy Róza szobrát Istók János készítette. MIKLÓSI-SIKES 2002. 135-136. 388 Petőfi Sándor Vajda Péter halálára c. verse (1846) két sorának parafrázisa. 389 A veszprémi püspök rezidenciája a török kortól a XVIII. század második feléig Sümegen a vár alatt volt, nem messze Kisfaludy Sándor házától. 390 Tömöri (Theodorovich) Anasztáz (1824-1894) mérnöknek, volt nagykőrösi gimnázi­umi tanárnak - a füredi fürdő gyakori látogatójának - kezdeményezése nem valósult meg. Széchényi Istvánnak csak 1941-ben emeltek szobrot Balatonfüreden. Andrássy Kurta János 3,5 méter magas szobrát - a kultuszminiszter ajándékaként - 1941. augusztus 31-én avatták fel. TÓTH-BENCZE 2011. 107. Pesten, a Magyar Tudományos Akadémia előtt álló szobrát - Engel József alkotását - 1880-ban állították fel. BERZA 1973. 1086., 113

Next

/
Oldalképek
Tartalom