Acta Papensia 2022. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 22. évfolyam (Pápa, 2022)
2022 / 1-2. szám
-= Forrásközlés 5-Acta Papensia xxii (2022) 1-2. SZÁM és évről-évre új évfolyamok beindításával fokozatosan háromévessé bővítették az akadémiai tagozatot.140 Ezzel párhuzamosan a gimnáziumi osztályok élére egyre több praeceptort is alkalmaztak (ennek menetére alább részletesen kitérünk). Márton ekkor már a középiskolai tagozat oktatásában nem vett részt, és Lácai is akadémiai tárgyai mellett csak addig tanította még a (poétákat is magába foglaló) retorikai és logikai osztályt, amíg egy deák praeceptorra ezt rá nem bízhatta. Ez legkésőbb 1797-ben történt meg.141 Ez a folyamat természetesen változást hozott a professzorok javadalmazásában is. 1795 decemberében, amikor még félúton járt az akadémiai tagozat kiépítése, a presbitérium újabb rendelkezést hozott, melynek értelmében a folyamat végére a két professzor későbbi fizetését 450-450 forintban szabta meg, 50 forinttal toldva meg kettőjük közül annak a járandóságát, aki éppen a gimnáziumi igazgató (classium director) feladatkörét is betölti. Addig is Márton 400 forintos fizetését változatlanul hagyták,142 Lácai fizetését pedig most hozzáigazították Mártonéhoz, és 400 forintra emelték,143 gabonajárandóságát 1789-es diáknévsor a rétorokat és a poétákat sorolja fel, míg egy 1790-es a II. osztályban a syntaxistákat, grammatistákat és konjugistákat emlegeti, egy 1791-es pedig a „kis gyermekek”, vagyis az elemisták nevét rögzíti. KÖBLÖS 2006. 181-183. Nyilván az első csoportot tanította Csépán, a második osztályt Nagy Mihály, a kicsiket pedig a kis praeceptor. A kollégium törvénykönyvét 1791-ben, Márton professzorsága idején viszont már a logikusok és rétorok csoportjának tagjai írják alá (valószínűleg a poéták is ide tartoztak). Uo. 774. 14° TÓTH 1931. 47. BODOLAY 1981.118. Ebben az időszakban ketten építették ki a klasszikus kollégiumot. Harmadik professzor csak a XIX. század legelején áll munkába: Tót Ferencet 1801- től alkalmazza a kollégium. TÓTH 1931. 97. 141 Az 1796-ban teológiát és filozófiát tanuló deákok névsorában négy praeceptor szerepel, a logikusok, rétorok és poéták praeceptora nincs említve, ekkor még nyilván Lácai tanította őket. 1797-ben már van külön praeceptoruk Márkus József teológus és filozófus deák személyében, ekkor tehát Lácai már csak akadémiai tárgyakat tanít. KÖBLÖS 2006. 184-186, 189. KÖBLÖSKRÁNITZ 2018. II. 1436. De mindezek logikusan következnek az 1795. decemberi presbitériumi gyűlés következő bekezdésben tárgyalt határozataiból és ezeknek az 1797-es díjlevéllel való öszszevetéséből is. 142 Annyi változtatás történt, hogy az ezen felül a tandíjból számára járó fizetéskiegészítést 100 forintban maximálták (ebből 50 nyilván a gimnáziumi igazgatóság címén járt neki), a többit az iskolai pénztárba rendelték befizetni. így tulajdonképpen összesen 500 forint készpénzt kap, tehát 100-zal többet, mint Lácai, így kettejük 400-400 forintos egyenlő fizetsége csak játék a szavakkal. 143 Ez az összeg a szabályzás szerint három forrásból tevődik össze: az eddigi 300 az iskolai, 50 az egyházi kasszából fizetendő, 50 pedig a tandíjból jár fizetéskiegészítésként. A valóság más gyakorlatot hozott, amit majd az 1797-es rendelkezés fog továbbfejleszteni: a rendszer életbe lépésétől, az 1796/97-es tanévtől kezdve az iskolai pénztár nem negyedévi 75, hanem 100 forintot fizetett, tehát mind a 400 forintot az iskolai pénztár állta. 1796. augusztus 20 -án fizették ki Lácai előző tanévi utolsó negyedévét, 75 forintot, és az akkori tanév első negyedévét, 100 forintot. 67 -