Acta Papensia 2022. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 22. évfolyam (Pápa, 2022)
2022 / 3-4. szám
~ Szemle s-Acta Papensia xxii (2022) 3-4. SZÁM Az Egészség fejezet három írása a segítő jelenlét kérdései köré csoportosítható. Napjainkban szerte a világon, s Magyarországon is számos lelki segély telefonvonal és hasonló működik, hozzájuk fordulhatnak az akut krízishelyzetben levők. Szabóné László Lilla arról ír, mi különbözteti meg a hit alapú segítségnyújtást a többitől. Fodorné Ablonczy Margit pedig arról, hogyan hagyományozódik át generációkon a spirituális stílus a családokban, gyülekezeti közösségekben. Rámutat arra is, hogy az eifajta örökség nem mindig pozitív, gyakran megoldatlan konfliktusok, traumák maradnak a korábbi generációkból a későbbiekre. Bernhardt Dóra a testben való élés — egészség, betegség, öregedés, halál — teológiai megközelítésére tesz kísérletet. A könyv Gyakorlatok része címének megfelelően tanácsokat ad. Siba Balázs arról ír, hogyan építsük be mindennapi szokásainkba az Úr felé fordulást. Mucsi Zsófia az Istennel folytatott kommunikációra, a — kérő, bűnvalló, hálaadó — imádkozásra való felkészülés módjára ad tanácsokat. Thoma László azt mutatja be, hogyan találkozhatunk mindennapi életünkben Jézussal. Fabiny Tibor arról számol be, hogyan reflektáltak teológushallgatók kegyességi olvasmányokra A kötet írásai nem egyenletes színvonalúak. Ez részben természetes, hiszen több évtizedes kiemelkedő kutatói pályafutást maguk mögött tudó szakemberek és pályakezdők írásai szerepelnek együtt. Az utóbbiaknak, a tanítványok nemzedékének az együttes szereplés szellemi muníciót adhat és jobb teljesítményre sarkallhatja őket. A nem teológus olvasót joggal zavarják azok az esetek, amikor egyes teológus szerzők óriási önbizalommal lépik át tudományterületük és tudásuk határait. Erre mutat a kötetben nem követendő példát Varga Gyöngyi A legősibb szentség: az áldás című írásában. A szerző nyelvészeti megállapításokat tesz a szaktudomány, mondjuk így, igencsak felületes ismeretével. A „szavak összecsengéséről” beszélni azonos etymon esetében (kultiváció, kultúra, kultusz) súlyos félreértés. (215.) Azt is írja, hogy „a felvilágosodás után jó néhány évszázadon át elfelejtkeztünk a szavak eseményszerűségéről. Ám a 20. században John. L. Austin és John R. Searle beszédaktus-elmélete újból ráirányította a figyelmet a szó mint esemény és történés valóságára”. (217.) Csak ebben a rövid két mondatban több tudománytalan megállapítás fogalmazódik meg. A teológia, valamint a bölcsészettudományok és társadalomtudományok határvidékén munkálkodó nyelvészeti pragmatika ilyen felületes, zsurnalisztikus hangulatú összekapcsolása az írás egészét hiteltelenné teszi. A kötet egészén hiányzik a nyelvezet, a stílus egységesítését szolgáló szerkesztői gondoskodás. A cikkek utáni bibliográfiák nem egységesek, az idegen szerzők esetében vagy feltüntetik a fordító nevét, vagy nem. Hiba, hogy Arnold Van Gennepet a van névelőzék alapján a v- kezdőbetűs szerzőkhöz sorolják a korrekt g-betűs besorolás helyett. (201.) 497
