Acta Papensia 2022. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 22. évfolyam (Pápa, 2022)
2022 / 3-4. szám
-= Forrásközlés s-Acta Papensia XXII (2022) 3-4. SZÁM kocsin az iszonyú hidegben, átázott öltönye csonttá fagyott, s a csípős szél ellen a szerencsére kocsin volt gyékénnyel védte magát. Fél óra múlva szán elé fogott lovak dobogását s csörgőik csörgését hallja, kibontakozik gyékénytakarójából, segélyért kiált, istenre s minden szentekre kérve a bennülőket, vegyék át magukhoz, ne engedjék idekinn megfagyni. A szánban ülők csakhamar leugráltak, lesegíték a szerencsétlent, de éppen e pillanatban oly erős szélroham jött, mi kezökből kitépve messze sodrá a szerencsétlen áldozatot, minden keresés hasztalan volt. A fiú kimerülve nem kiálthatott többé, a viharban egy lépésre sem lehetett látni, s így az emberbaráti érzelmű keresők fáradalma is hasztalan volt. Ők sem időzhettek a kereséssel, mert önéletük is veszedelemben volt. Másnap reggel a temető árkában szűrébe burkolva, de még élve találák a szerencsétlent, kinek életéhez azonban kevés remény van! Mint tűz az aranyat, sorsváltozás a barátságot, úgy próbálja meg a viharos idő még a szerelmet is. Igen tanúságos példát hozhatok fel állításom igazolásául, mi a mostani fagyasztó időben valóban megtörtént. Balaton-fölvidék egyik regényes falvának jómódú leányát megkérik. A leány szép volt, mint fakadó rózsa, kellemes, mint virradó tavasz, s gazdag, minő jómódú falusi leány lehet. Ellene kifogás semmi tekintetben nem lehete. Sok szív dobogott érte, sokan kérték kezét, de kosarat oszta mindeniknek, szíve a szomszéd fiáért dobogott, ki oly sok szépet tudott mondani, oly őszinte szerelmet színle, s először hullámoztatá föl keblében azon kedves érzeményt, melyben annyi fájó boldogság van - melynek neve szerelem. Nem csuda hát, ha több - s tán érdemesebb - imádói elutasításával az nyeré el kezét, ki szívét már birtokolá. Az egyezség megköttetett, a kézfogó végbement, a jegyváltás 15-ére határozta to tt. Már indulandók voltak, mikor az eső esni kezdett, s az idő jobbrafordultát várva visszatértek a szobába.- Kedvesem - szólt kigyúlt arccal az ifjú, mialatt a vonakodni látszó lánykát ölébe voná s gyöngéden elpirult ajkát csókjaival halmozá - hűséges leszek hozzád a sírig. Még egypár nap, s mily boldog leszek én! De örömmel mondom: holtomiglan, holtodiglan - hiszen te az enyim leszesz. A szép leány neheztelést akart színleni, de szeme szokatlan ragyogása, az arcán tükröződő indulat elárulá melegebb érzelmeit.- S ha mégis - szólt félénken - ha mégis megcsalnál, ha elhagynál, mint... - itt elakadt a leány szava, s szemébe akaratlan könny tolult.- Soha! - szólt elkeseredetten a legény. Csak a halál választhat el tőled. 345 =-
