Acta Papensia 2022. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 22. évfolyam (Pápa, 2022)
2022 / 3-4. szám
-s Forrásközlés s-Acta Papensia xxii (2022) 3-4. SZÁM remény, alaptalan gyanú, méltatlan bántalom tornyoz össze a folyvást égő s még ki nem hamvadt szív felett! Kimegyek a szabadba. Szétnézek a szőlőtővel beültetett hegyeken, s látom, hogy a folytonos esőzés romboló hatalma által oly igen megrongált hegyeken mint rajzik föl az emberi munkásság s élet, mint épülnek újra a leomlott épületek, mint működik ezer meg ezer kéz, hogy a vízhordta tőkék újbóli megföldezése s metszés-kapálás által eszközlendő bortermésben nyerhesse el fáradalma koszorúját: a családboldogítás tudatából származó édes örömet. Dal zeng a munkások ajkán ... a metsző ifjú kedvese mellett választ utat, szerelmük dallá olvad ajkukon - így tárják föl egymás előtt érzelmeiket, s ők boldogok. A szülék őrszeme kíséri mozdulataikat, sorsintéző hatalom ujját látják működni a két szív kölcsönös összhangzatában, megnyugosznak a sors akaratán, megáldják az ifjú párt ... s ők boldogok! Mért nem vagyok én is közölök való? Mért fordult meg lelkem az ész templomában? Mért ismerlek önzés, gyűlölet, pokoli rágalom becsületmaró nyelveddel, őszinte barátság (?) kifordított palástban? Azért-é, hogy vágyak keljenek szívemben, melyeket kielégítnem nem lehet? Hogy eszméket teremtsen a lélek, melyek égő viharként rohannak át az életüdv hervadt virágain? A munkás boldog, mert neki a jelen s környezete mindene! Bánata rövid, s emlékét feledés eltemeti; ha egyik pillanat sebet is ejt szívén, nem oly mély e seb, hogy a másik be ne gyógyíthatná: az ész gyermeke túl van e paradicsomon, tudnivágya megízlelé a tiltott fa gyümölcseit, neki a jelen nem elég, környezete szűk, eszmevilága kiszállt mintegy önköréből, s átleng az emberiségen. Lemegyek a Savanyúvízre, a regényes Balaton-vidék tündérszép helyére, hol a természet mindent elkövetett, hogy szépet, bájlót, regényest s hasznost egy helyen központíthasson; hol a levegő életet lehel, a víz gyógyforrásból fakad, a táj gyönyörre hív, melytől a szív olvad, a lélek lángra gyúl, de hol a természet remekművét megkoszorúzni, nem mondom, hogy az emberész teremtő erőben nyilatkozó fensége, hanem azt igenis állítom, hogy a szenvedő emberiség sorsában osztakozó szív részvétben tevőleg mutatkozó nemessége még mindig hiányzik! Mit eddig az embererő önműveként mutathat föl a Savanyúvízen, az nagy részben önzés műve; csak egy hely van, mit önzéstől menten alkotott az emberi ész, ez egy hely az úr hajléka, hol a hívő nép - ha szegény is - áhítattal borulhat le az örök szellem végeden fensége előtt. De az örök erő, mely átlengi a világot, s nyilatkozik a kor haladó szellemében, megkívánja az embertől, kibe önszellemét öntudatosan lehelte át, hogy ne csak szóval, hanem 225
