Acta Papensia 2022. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 22. évfolyam (Pápa, 2022)

2022 / 3-4. szám

~ Műhely s-Acta Papensiaxxii (2022) 3-4. SZÁM elleni panaszát leíró folyamodványából tudjuk: „Én, alul is megírt BaksaJózsef felvettem s árendáltam n[emes]s Bán Ferenc úrtól Tóth Péternek exzekucioná­­lis házát82 oly feltétellel, hogy míg magokat erántam jól viselik, vélem marad­hatnak, s elférnek.” A bérlő tehát kezdetben azt is megengedte, hogy a vagyon­bukott házaspár a bérleményben, azaz a volt tulajdonukban lakhasson. Az együttélés során azonban súlyos konfliktusok alakultak ki a Baksa és a Tóth családok között, és az asztalosmester ezzel kapcsolatos sérelmeit fogalmazta meg beadványában.83 A Bán Ferenc által a későbbi évtizedekben nyújtott kölcsönökre vonatko­zóan is maradt fenn forrás. 1861. szeptember 6-án Márton és György testvérei­vel együtt 20 osztrák értékű forintot hitelezett Pataki Farkasnak, aki kötelezte magát arra, hogy még az azévi szüretkor 5 akó bort fog adni (akóját 3 forint 40 krajcárral értékben beszámítva), a maradék összeget pedig készpénzben telje­síti. Végül nem így történt: 1861. október 18-án ugyan 10 forintot készpénzben megadott, a hátralévő 10 forint tőkeösszeg és a kamatok fejében viszont az 1864. március 6-ai „ideiglenes öröklevél” értelmében átadta a Patói-erdőben levő bir­tokát.84 Nyilvánvalóan a Bán fivérek adósa volt Egyed Mihály és felesége, Pet­­riss Karolina, akiknek novai ingatlanbirtokát Bán Ferenc és testvérei részére „végrehajtásilag” lefoglalták, annak elárverezését pedig 1874. december 18-ára, Novára tűzték ki.85 FELADATVÁLLALÁS A REFORMÁTUS EGYHÁZBAN Bán Ferenc már huszonévesen a barabásszegi egyházközség presbitere ként tevékenykedett. Amikor 1841. január 7-én a gyülekezet Baksa József asztalossal szerződést kötött padok és szószék készítésére, a kontraktus aláírói között ol­vashatjuk Bán Ferenc presbiter nevét is.86 A barabásszegi gyülekezet által 1844. február 10-én az egyházmegyének írt — a betegség miatt elmaradt egyházláto­gatás miatti sajnálkozásukat és a Varga Lajos87 által adományozott úrasztali 82 Executionális, azaz végrehajtás alá vont, végrehajtott házát. 83 MNLZMLIV.24.az. Elenchus szám: 72. 84 MNL ZML XIII.1. 59. pallium. Adóslevél. Barabásszeg, 1861. szeptember 6. (későbbi fel­jegyzésekkel is). 85 Nemes Sándor törvényszéki végrehajtó árverési hirdetménye. Zalaegerszeg, 1874. novem­ber 19. = Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője 8 (1874) 269. sz (november 24.) 5412. 86 NAGY KOLOZSVÁRI-PAIS 1989.71. 8r A balatonfüredi Varga Lajos Zala vármegyei táblabíró és református egyházi ülnök több református gyülekezetnek adományozott úrasztali térítőkét. KULCSÁR 2019.190. 182

Next

/
Oldalképek
Tartalom