Acta Papensia 2022. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 22. évfolyam (Pápa, 2022)

2022 / 1-2. szám

-= Kisebb közlemények h-Acta Papensia XXII (2022) 1-2. SZÁM tartozó falvakban tartott egyházlátogatást.13 A főesperes nem találkozott sze­mélyesen a lelkésszel, mert az akkor Pápára utazott, hogy az ottani lelkésztől kérjen tanácsot a vizitációval kapcsolatban. A főesperes ezért a falusiaktól szer­zett róla információkat. Révkomáromi képzettségéről és a faluba kerülésének körülményeiről nem tudott feljegyzést készíteni, de azt megtudta, hogy a lel­kész „csekély tudású, szimplex, együgyü ember, aki a köznapi imát is úgy ol­vassa. Keresztel, egyházkelőt végez, esket, temet.” A szerecsenyi templom híján volt a szertartásokhoz szükséges felszereléseknek, az úrvacsoránál „közönséges edényeket” használtak. A községben nem volt se tanító, sem iskola.14 A lelkész Szerecsenyből Nagygyimótra került, ahol 1702 és 1713 között teljesített szolgá­latot.15 Révkomáromi bejegyzéseit áthúzta Pápai S. János és saját nevét írta be a nyomtatványba: loh. S. Papaii.16 Feltehető, hogy ez Pápai Szabó János reformá­tus lelkész írása, aki 1718 körül Pápán folytatott tanulmányokat, majd 1728 és 1732 között Becsvölgyén szolgált, és valószínűsíthetően ő volt a lelkész 1744 és 1749 között — az akkori — Magyarszentkirály faluban is.17 A harmadik tulajdonosi bejegyzés Somogyi Csizmazia Sándoré.18 Ő 1772- ben született aNyitra megyei Farkasdon, majd Pozsonyban és Losoncon tanult. A királyi táblán volt ügyvéd, majd a Podmaniczky-családnál Tiszaföldváron lett számtartó. Pesten hunyt el i860, november 21-én.19 Arra, hogy mikor és kitől került hozzá a nyomtatvány, nincs adatunk. Könyvgyűjteményét sem is­merjük, amelyet fia, Somogyi Károly esztergomi kanonok örökölt és gyarapí­tóit tovább.20 A Váradi antifonále töredékébe kötött nyomtatvány 1880-ban 13 VARGA Imre: Agyőri székesegyházi főesperesség egyházlátogatási jegyzőkönyvei 1698- ból. = Arrabona - Múzeumi közlemények 13 (1971) 177., 214. A kis falunak 190 lakosa volt ekkor: 119 kálvinista, 51 római katolikus, 20 evangélikus. A lelkész Komáromból származott, innen kapta nevét. A vizitáció idején 40 éves házas ember volt. 14 VARGA: i. m. (1971) 214. 15 KÖBLÖS József (szerk.): A Dunántúli Református Egyházkerület prédikátorai és rektorai I. 1526-1760. Pápa, 2009. (A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 10.), 526. 16 http://pex.sk-szeged.hu/keziras/komaromi andras inci70.jpg [Letöltés: 2022. április 10.] 17 KÖBLÖS: i. m. (2009) 129., 289., 548. 18 http://pex.sk-szeged.hu/nevek/somogyi csizmazia sandor.html [Letöltés: 2022. április 10.] 19 FERENCZY Jakab - DANIELIK József: Magyar írók L, életrajz-gyűjtemény. Pest, 1856. 418-419., Gyászjelentése. Pest, i860, november 22. = Somogyi-könyvtár, Szeged. Halála előtt Pes­ten, a Márton utca 1. sz. alatti házban lakott, gyermekei (Károly, György, Eleonóra, Karolina) gyászolták. 20 Somogyi (Csizmazia) Károly (Tiszaföldvár, 1811. április 1. - Esztergom, 1888. március 20.) Somogyi Csizmazia Sándor ügyvéd, uradalmi tiszt és Kelemen Borbála házasságából született. Kilencévesen apjával együtt a katolikus hitre tért. A pesti piarista gimnáziumban tanult, majd 135 =-

Next

/
Oldalképek
Tartalom