Acta Papensia 2021. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 21. évfolyam (Pápa, 2021)
2021 / 1-2 szám
-s Műhely =Acta Papensia xxi (2021) 1-2. szám kifejezetten termény-kereskedelemmel foglalkozót, vagyis a XIX. század végének pápai gazdasági elitjén belül ez nem tűnik egy jellemző apai hagyománynak. Ezen kívül az sem támasztja alá Hanák elképzelését, hogy az általam vizsgált személyek nem komoly tőkével a hátuk mögött kezdtek neki vállalkozásaiknak, amennyire ez a foglalkozásnevekből és a pár elszórt tényből kikövetkeztethető. A rendelkezésre álló adatok alapján számomra úgy tűnik, hogy az általam vizsgált zsidó virilisek nem rendelkeztek komoly anyagi támogatást biztosító családi háttérrel, következésképpen nem valószínű, hogy apáik és nagyapáik a század első felének agrárkonjunktúráját meglovagolva nagyobb vagyonra tettek volna szert. A századvégnek a pápai üzleti életben sikeres zsidói nem a század első felében sikeres zsidók leszármazottai voltak. A másik kérdésem az volt, hogy fel lehet-e fedezni bármilyen felekezetspecifikus pályaképet a virilisek életútjai alapján. Úgy gondolom, a bemutatott példák alapján ilyenről nem beszélhetünk. A hasonlóságok alapján azonban kísérletet tehetünk pár, vallási hovatartozástól független típus elkülönítésére. Az egyik lehetséges modellt nevezhetjük hagyományőrzőnek, az ide tartozók apáik nyomdokain járva, abból nem kilépve élték le életüket. Ez a legnagyobb csoport, ide tartoztak a nemesi származású jogi pályát választók, mint például Mikovinyi Ödön, Ajkay Imre vagy Sült József, a nagybirtokos arisztokrata Esterházyak, de ide sorolhatjuk talán a nagybérlő Wittmann Ignácot és a lelkész Kis Gábort is. A másik típusra mondhatnánk, hogy a „fontolva haladók” szűk csoportját alkották. Az ide tartozók bár az apai pályán indultak el, a későbbiekben vagy letértek arról, vagy kiegészítették más gazdasági tevékenységekkel, több lábon álltak. Ilyen utat járt be Bermüller Alajos, aki az apja gazdag örökségét további vállalkozásokkal egészítette ki (pl. a város villamosítási projektjében való részvétellel). Szintén ide sorolhatóak a Kellner testvérek, akik apjuk és nagyapjuk mészáros hagyományáról tértek át fokozatosan a marhakereskedelemre és profitjukat ingatlanba fektették. De ide sorolhatjuk Spitzer Salamont, és Stern Ármint is. A harmadik típusba pedig azok tartoznak, akik teljesen más irányba indultak el, mint apáik, mondhatni családon belüli újítók voltak. Legjobb példa erre a típusra a gazdálkodó gyermekéből téglagyáros vállalkozóvá váló Wittmann Ignác, az évszázados családi kékfestő hagyomány folytatása helyett ügyvédi karriert építő Kluge Endre, a földműves sorból magát ügyvéddé és takarék- 56 =
