Acta Papensia 2021. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 21. évfolyam (Pápa, 2021)

2021 / 3-4. szám

MŰHELY s-Acta Papensia XXI (2021) 3-4. SZÁM gimnáziumi tagozat számára készült. Csépán 1790-ben elhagyta Pápát, és a So­mogy megyei Nagybajomba ment lelkésznek. Márton István professzor a tógás deákok számára 1794-ben készített egy 86 pontból álló ideiglenes törvényköny­vet. Az 1797-ben elkészült és a következő évben elfogadott második kollégiumi törvénykönyv azonban már hosszú évtizedekre meghatározta a kollégium mű­ködését.26 A vármegye szolgálatában álló és a Belső-somogyi Református Egyházme­gye gondnoki feladatait 45 éven keresztül lelkiismeretesen és felelősségteljesen ellátó (és komáromi felmenőkkel is bíró) Sárközy István nagybajomi háza ak­koriban Somogy vármegye egyik állandó közéleti és szellemi központja volt.27 Sárközy István sok tekintetben kitűnt a korabeli nemesek közül. Iskoláit a Fejér vármegyei Abán, Pozsonyban, Sopronban és Debrecenben végezte. S bizonyára nem véletlen, hogy a több iskolát megjárt, széles tudásra szert tevő, széleskörű kapcsolatokkal rendelkező Sárközy Istvánban merült fel az „első somogyi os­kola” megalapításának gondolata. Az iskolát saját birtokán, Nagybajomban ter­vezte felépíteni, amit végül nem sikerült megvalósítania. Azonban meg tudta győzni a keszthelyi Festetics György grófot, hogy a tervezett gimnáziumot so­mogyi uradalmi központjában, Csurgón építse fel. Sárközy István az építkezés­nél és a kezdeti működtetésben oroszlánrészt vállalt. Sárközy házának ékessége volt a több mint kétezer kötetes bibliotéka.28 Könyvtára polcain ott sorakoztak az ókori klasszikus művek mellett a kortárs magyar irodalom remekei is. Az egykori nagybajomi orvos, Mózsa Ernő által publikált katalógusból ismertté vált, hogy a felvilágosodás korának francia, né­met és angol szerzőinek (Descartes, Newton, Diderot, Voltaire, La Fayette, Her­der és Barclay) műveit is olvasták, megvitatták.29 26 KÖBLÖS József: Törvényalkotási folyamat a pápai kollégiumban a XVIII. század végéig. = Acta Papensia 7 (2007) 1-2. sz. 80. 27 A hagyomány szerint az elkötelezetten református Sárközy család a vallásüldöztetés elől menekült Somogyba. A család Révkomáromból költözött Győrbe, onnan Nagybajomba. Erről ír Deák Varga József, a nagybajomi Sárközy István Múzeum vezetője a Sárközy családról szóló cikkében. Lelőhely: http://nagvbaiom.hu/hu/intezmenyeki/kulturalis-intezmenyek/sarkozy-ist­­van-muzeum/#idi [letöltés: 2020. október 2.] 28 Sárközy könyvtáráról részletesen ír VIOLÁNÉ BAKONYI Ibolya: Újabb adatok a somogyi udvarházak könyvkultúrájának kérdéséhez. = Könyvek magántulajdonban (1770-1820). Szerk.: Dobék Ágnes. Reciti, Budapest, 2020. 189-202. 29TAKATS Gyula: Csokonai Somogybán. Kaposvár, 1993.12. Takáts által hivatkozott munka: MÓZSA Ernő: Adatok a somogyi udvarházak könyvkultúrájának kérdéséhez a XVIII. sz. utolsó és a XIX. sz. első évtizedeiből. A Sárközyek bibliotékája. = Kaposvári Megyei Könyvtár Év­könyve 1958-59. Kaposvár, i960. 36-49. 373

Next

/
Oldalképek
Tartalom