Acta Papensia 2021. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 21. évfolyam (Pápa, 2021)
2021 / 3-4. szám
-s MŰHELY 5-Acta Papensia XXI (2021) 3-4. SZÁM A CSALÁDFA A költő rokonainak családfája a feltárt adatok alapján éppen a legfontosabb, eddig hiányzó ágán volt kiegészíthető. Most már körvonalazódik a költő édesapja legközelebbi rokonainak, a testvéreinek élete. Az adatokból látható, hogy a családban József (3.) testvéreinek - mai ismereteim szerint - nem maradt fent olyan leszármazottja, aki a Csokonai (Vitéz) nevet tovább vihette volna. Ezt a feltevést az cáfolhatja meg, ha sikerül kideríteni és igazolni a 1820-30-as évek színésze és írója, Csokonai Vitéz Mihály leszármazását, és megtalálni a katolikus Csokonay család ősét. Láthattuk, hogy a költőnek nem volt olyan javakorabeli, közeli Csokonai családbeli rokona, akihez élete nehéz napjaiban segítségért folyamodhatott volna. így Debrecent elhagyva, a Dunántúlra kerülve távolabbi kapcsolatok hálójában kellett barátokra, támogatókra lelnie. És ez sikerült is neki, hiszen sem Komáromban, sem Somogybán nem maradt magára - és ebben nagy szerepe volt nagyapja és édesapja ismeretségi körének. És ebből adódnak azok a kérdések, melyekre ezt követően próbálok majd választ adni. Miért éppen Debrecen? — Azaz, Csokonai József borbély-chirurgus találhatott-e a családja múltjában gyökerező kapcsolati hálót Debrecenben, ami segíthette a cívis város megbecsült polgárává válnia. Miért éppen Komárom? — Voltak-e olyan komáromi és környékbeli családok, amelyeknek Debrecenbe szakadt valamely ága, és a költő bízhatott a támogatásukban? Miért éppen Csököly? — Csökölyben vajon csak Kiss Bálint prédikátor segítségére számított betegségében a költő? Egyáltalában: honnan tudta, hogy Kiss Bálint ott a pap, amikor mindössze egyetlen későbbi, hozzá írt, magázódó stílusú leveléről tudunk? És az utolsó kérdés, melyre még keresni kell a választ — egyszer talán erre is lesz felelet: Miért Nemesócsán halt meg Csokonai Zsuzsanna? ***** *****-= 362 =-