Acta Papensia 2021. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 21. évfolyam (Pápa, 2021)

2021 / 3-4. szám

A CSOKONAI CSALÁD TÖRTÉNETE Csokonai László (1.) alcsúti prédikátor 1762 év elején meghalt. Két gyermeke volt még ekkor otthon: a lelkészi tanulmányait apja betegsége miatt félbehagyó Pál segítette a beteg, furcsa öregembert, Zsuzsanna lánya a háztartást vezette. Legidősebb fia, László németországi tanulmánya után Zemplén vármegyében, Legényén volt prédikátor. Apjuk halála után Pálnak gyorsan rektóriát kellett találnia, ahova testvérét is vihette magával. A közelben élő Csokonai rokonok ebben nem tudtak neki segíteni. így bátyjához, Sándorhoz fordult, aki ekkor Baranyában, Kiscsányban lelkészkedett. Már őt is támogatta a lelkészi szolgálat elnyerésekor távoli rokonuk, Vitéz Pál kisharsányi lelkész. Pál és Zsuzsanna nehéz helyzetét átérezve Vitéz Pál a falu elöljáróit meggyőzte, hogy távoli uno­kaöccse, Pál legyen a tanító 1762 tavaszától. Pál erősen kötődött bátyjához, há­rom kisfiát is róla nevezte el, de szegénykék mind meghaltak csecsemőkorban. Vitéz Pál rokona, Vitéz József nagydorogi lelkész volt, aki jól ismerte a meg­özvegyült érsekcsanádi idősödő prédikátort, Borsovai Horváth Mihályt.59 Ezért Csokonai Zsuzsannát 1764. április 27-én gyorsan férjhez adták hozzá. Az es­küvő a menyasszony lakóhelyén, Kisharsányban volt. Zsuzsanna házassága idején János testvérük is hosszasan a friss házasoknál tartózkodott. így Pál hely­zete is könnyebb lett, hiszen testvéréről már nem kellett csekély tanítói jövede­lemből gondoskodnia és nősülésre is gondolhatott. Ősszel meg is nősült. Felesé­gét, Vida Juditot, egy prédikátor leányát a bátyja, Csokonai Sándor ajánlotta. A legenyei prédikátor László (2.) a prédikátori szolgálat megkezdése után megházasodott. 1762 elején elvette a debreceni születésű Villás Erzsébetet. A család 1770 őszén visszalátogatott Debrecenbe, László (2.) legfiatalabb öccsével, Józseffel (3.) találkozni és a Villás nagyszülőket meglátogatni. József (3.) napo­kon belül elindult a nagyszombati egyetemre, ahol akkor nyílt meg az orvosi fakultás. Ott készült seborvosi-chirurgusi diplomát szerezni. A fiatalasszony éppen várandós volt. Amikor megérkeztek, az utazás megpróbáltatásai miatt a szülés megindult. A Dániel névre keresztelt fiúcska gyenge volt, öt naposán meghalt. s Műhely s-Acta Papensia XXI (2021) 3-4. SZÁM 59 Vitéz József életrajza a szekszárdi református anyakönyvben, halotti bejegyzésénél olvas­ható. Apja Rimaszombati Vitéz Ferenc. Győri rektor 1706-ban, majd Szőnyben 1712-1715 lelkész. Tatán tölti szolgálatát halálig, 1727-ig, ahol elődje a szószéken a már említett Rimaszombati Kies István volt. Vö. GERECSEI-KÖBLÖS-KRÁNITZ 2012. 300., 489-490. - József fia (Nagydorog, 1763 - Bécs, 1816/17?) a bécsi kancellárián ágens, református consistoriumi ülnök. 345

Next

/
Oldalképek
Tartalom