Acta Papensia 2021. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 21. évfolyam (Pápa, 2021)
2021 / 1-2 szám
-s Szemle =Acta papensia xxi (2021) 1-2. szám újabb királyi rendeletek, vallásügyi jogszabályok következményeit. Erről a korszakról az egyházlátogatások és más fontos levéltári források alapján rendkívül átfogó képet tár elénk a szerző. A könyv utolsó részében sikerült érzékeltetnie, hova jutott el az egyházkerület és népe történetének első évszázadaiban. A továbbfejlődés lehetőségét az 1781. évi Türelmi rendelet biztosította, amely egy új korszak nyitányát jelentette. Ha a várakozások teljesülnek, ezt a szerző a második kötetben fogja a nagyközönség elé tárni. Ahogy az elmúlt évszázad református egyháztörténeti munkáiról általában, úgy Szabó Előd művéről is (sajnos) azt lehet elmondani, hogy csak református szemszögből vizsgálja az eseményeket. Az egyoldalú felekezeti nézőpont nem mindig segíti a tisztánlátást, ugyanakkor gátolja a tradicionális felekezeti elfogultságoktól való megszabadulást. Azt is észrevételezhetjük, hogy egyes szövegrészeknél a történész helyett a lelkész szólal meg. Többször előfordul a fejezetek hálaadásszerű befejezése, mint pl. a 82. oldalon: „Azt hiszem, hogy Isten különleges csodájaként élhetjük meg azt, hogy még vannak protestáns gyülekezeteink a Dunántúlon és a Felsődunamelléken.” A felekezeti történetírás hagyományai közé tartozik a sajátos szakkifejezések alkalmazása. A protestáns-katolikus megközelítés különbözőségét mutatja a reformáció/ellenreformáció, az ellenreformáció/katolikus hitújítás terminológia. Erre utal a kötetben is gyakran előforduló „rekatolizáció” vagy „katolikus restauráció” kifejezés is. Természetesen érthetőek a berögzült, nemzedékről nemzedékre áthagyományozódott megközelítések, főként, ha a XVII. század gyászévtizedére gondolunk. Bár a kortársak érvelése szerint a jó és rossz harcolt egymással, valójában a hitbéli meggyőződések, felekezeti szempontok és hatalmi érdekek ütköztek össze egymással. A vallástörténeti jelenségek átfogóbb értelmezésére újabban többen használják a német Heinz Schilling és Wolfgang Reinhard nevével fémjelzett felekezetszerveződés vagy konfesszionalizáció-paradigmát, mely lehetővé tenné a párhuzamos felekezet-szerveződések vizsgálatát, összehasonlítását. Az olvasást, befogadást nem minden esetben könnyíti meg a feldolgozásba illesztett rendkívül nagy mennyiségű idézet, melynek lábjegyzetei a jól ismert szerzők (Thury Etele, Payr Sándor, Tóth Endre és mások) nagy ívű munkáira utalnak, melyeket újra kézbe kell vennünk ahhoz, hogy a primér források lelőhelyét is megismerjük. A hosszú idézetek még abban az esetben is fárasztóak lehetnek, amikor eddig nem használt levéltári forrásokból (pl. a szerző által felfedezett tatai egyházmegyei jegyzőkönyvekből) valók. Összességében elmondható, hogy Szabó Előd tollából egy mai igényeknek megfelelő, modern szemmel megírt egyháztörténet született, amely gazdag szakirodalom és levéltári forrásanyag feldolgozásával ad képet a Dunántúlli Református Egyházkerület kialakulásáról és több évszázados történetéről. A szerző számos kérdésre felelt, számos kérdést tudatosan nyitva hagyott, 233
