Acta Papensia 2021. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 21. évfolyam (Pápa, 2021)
2021 / 1-2 szám
-s Forrásközlés s-Acta Papensia xxi (2021) 1-2. SZÁM benne volt a kiadási ok, s végén az is állott: „Rendeletre”, midőn ezt a p. ü. igazgató látja — nyomban mentette magát, hogy ő ezt nem úgy értette, mire új rendelet lett kiadva, hogy a nehezményezett parancs csak rendkívüli szolgálatra értendő. Ilyen rendkívüli szolgálat azonban Kékkőben nem fordult elő — mindegy el volt intézve. Az is megtörtént, hogy a p. ü. igazgató valamely utazásából haza térve ismét magához hivatott s kérdi tőlem, hogyan van az, hogy Homokterenyén74 trafik nincsen, a magyar dohányt nyíltan árulják, s ezt a pénzügyőrség tűri. Kételyemet fejeztem ki — hiába, neki azt Szilárdy, megyebizottsági tag mondta, — hamarosan kiderült Szilárdy tréfából felültette — trafik azért nem volt a községben, mert azt a p. ü. igazgatóság maga megszüntette, azért mert az illető boltos vonakodott a forgalom szerint megállapított nagyobb bért fizetni, más vállalkozó pedig ebben a községben nem volt, de, hogy a község tovább ne legyen trafik nélkül, kénytelen voltam a dohánytőzsét az említett boltosnak haszonbér nélkül engedélyezni, erre a zsidó azt mondta nekem mosolygó arccal „Tudtam, hogy így lesz”. Ezek után azt hiszem szükségtelen még több ilyen cifra esetet elősorolni. Egyet azonban mégis felhozok. Az ebédtől hivatott engem sürgősen a p. ü. igazgató, letettem a kanalat és siettem hozzá — ottan találtam a helyettest is, Szabót, későbbi beregszászi p. ü. igazgatót az Ecségh75 községi elöljáróság több tagját, ezek panaszt tettek ellenem, hogy a cukor után még egyszer annyi adót kívánok a községtől, mint fizettek a megelőző évben, pedig csak annyi czukor fogyasztás van általam felvéve mint a m. évben, — hirtelen magam is zavarba jöttem s nem tudtam az eljárásomat megindokolni — néztük az ügyiratokat s valóban meg volt állapítva, hogy ezen községben nem emelkedett a cukor fogyasztás — csakhogy ezen közben eszembe jutott az új cukorfogyasztási adó törvény, mely szerint az új adótétel éppen 100 %-kal nagyobb lett, mint volt az előző évben, tehát helyes volt az én kívánságom és ennek folytán a község elállóit a panaszától — ez elégtétel volt nekem, de mégis el volt rontva az ebédem — az ügyet elintézhette volna nélkülem is a p. ü. igazgató, ha átolvassa az új törvényt — csakhogy ő nem ér rá a törvényeket átlapozgatni — az kötelessége az előadónak. 74 Homokterenne, Nógrád vm, füleki járás, 1890-ben 1222 lakosa volt. JEKELFALUSSY 1892. 1183. 75 Valószínűleg Ecseg, Nógrád vm., sziráki járás, 1890-ben 1776 lakosa volt. JEKELFALUSSY 1892.1087. 164