Acta Papensia 2020. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 20. évfolyam (Pápa, 2020)

2020 / 3-4. szám

-s Szemle s-Acta Papensia xx (2020) 3-4. SZÁM

bizonyítványt felmutatniuk.6 Ha valaki az egyik városrészből a másikba akart átköltözni vagy ott szeretett volna üzletet nyitni, az illető földesúrtól minden esetben engedélyt kellett kérnie, és azért adót kellett fizetnie. Az engedély nélkül beköltözőket, illetve a normasértőket, közveszélyes egyéneket az úriszék rendszerint kiutasította a városból.

A földesúri hatalmat veszprémi zsidóság felett teljes egészében az úriszék gyakorolta. A zsidó község kisebb ügyekben eljárhatott, de a komolyabb polgári és büntető ügyekben a - lakóhely szerint illetékes - püspöki vagy káptalani úriszék volt illetékes. A városi (és megyei) adminisztráció betáblázta (jegyzőkönyvben rögzítette) az adósleveleket, de a követeléseket csak a földesúri széken lehetett érvényesíteni. (Itt jegyezzük meg, hogy a szerző által néhány esetben hivatkozott vármegyei betáblázások teljes feldolgozásával a veszprémi zsidóság kölcsönügyleti szerepét is új megvilágításba lehetne helyezni.)

A püspöki úriszéki bűnperek 1787-től maradtak fenn, melyekből megállapítható, hogy leggyakrabban a lopás került terítékre, de tárgyaltak tiltott kártyajátékra, magzatelhajtásra, csecsemőgyilkosságra, fajtalankodásra és garázdaságra vonatkozó ügyeket is. Az úriszéki ítélet leggyakrabban testi fenyítést és börtönbüntetést tartalmazott. Az elítéltek rendszerint kezességre (kötelezvény aláírása és tekintélyes összeg lefizetése ellenében) szabadulhattak ki az uradalmi börtönből. (A hosszas rabtartás a földesúrnak sem állt érdekében.)

A különféle összeírások bemutatásával a szerző jól érzékelteti, hogy a közösség a zsidó község megalakulása után a folyamatos bevándorlásnak köszönhetően robbanásszerűen gyarapodott. 1768-ban 8 családban 35,1771-ben 12 családban 77 fő élt. A szerző ezt a 12 családot tartja a zsidó communitas első tagjainak. A családfők közül ekkor 10 a káptalan fennhatósága alatt élt, a következő évtizedben azonban a püspöki városrészbe indult meg az átköltözés, aminek következtében a belváros, a Vásárállás (vásártér) és környéke lett a letelepedés célpontja. A káptalani városrészben ezt követően már csak szórványos betelepülésről beszélhetünk. Az iparosok és kereskedők egyaránt arra törekedtek, hogy a piactér közelében vásároljanak vagy béreljenek házat, üzletet vagy műhelyt. A térfoglalás eredményeként itt alakult ki az ún. zsidó udvar (a zsinagóga, a tanítólakás és iskola, a rabbilakás eggyüttese), melynek történetét külön részletesen tárgyalja a szerző.

6 Ez a jobbágyokra is érvényes volt: 1841-ben a Márkóról a káptalani városrészbe, a Temetőhegyre beköltözni szándékozó Glück Jakab és felesége, Leber Anna kérelmükhöz „jó magaviseletüket tanúsitó bizonyságlevelet is bemutattak” (35.) Ők azonban nem izraeliták, hanem márkói katolikus német házas zsellérek voltak. Vö. HENGL Ferdinand: Die deutschen Familien im Komitat Veszprém - Wesprim/Ungarn in den kirchlichen Seelenlisten 1767-1772. Eine Quellenpublikation Teil VI. Hrg. AKdFF, Karlsruhe, 1996.136-150. (A forráskiadványban az olasz számazású Orsetti Péter plébános által készített latin nyelvű 1771. évi lélekösszeírásban több Glück és Leber család adatai megtalálhatók.) Észrevételünket megerősíti, hogy az 1848-as zsidó összeírásban sincs benne a Glück család. (319-353.) Márkon ma is több Léber család él.-= 420 =