Acta Papensia 2020. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 20. évfolyam (Pápa, 2020)
2020 / 3-4. szám
-s Kisebb közlemények s-Acta Papensia XX (2020) 3-4. SZÁM magánszerződésekkel egyaránt szabályoztak, teret adva a népi jogszokások továbbélésének. Az eddigiekhez hasonlóan részletes, kiterjedt vizsgálat eredményeként született meg a ledolgozásos munkaviszonnyal foglalkozó fejezet, melyben bemutatja a ledolgozást, mint sajátosan kelet-európai munkaszervezeti formát a feudalizmusban és a polgári korban. A ledolgozás a Káli-medencében is szilárd munkaszervezeti formának bizonyult, melyet a fejezet végén közölt hat munkaszerződés is alátámaszt. Újabb fejezet olvasható a kölcsönről, haszonkölcsönről, pénzkölcsönről. Utóbbi az országos gyakorlattal megegyezően alakult, amitől alig tért el a népi jogszokás és gyakorlat. A Káli-medence falvainak pénzviszonyában egyszerre jelent meg a múlt öröksége és a jelen modernitása. A kölcsön nem csupán pénzkölcsönt jelentett, hanem terményt, munkaeszközöket, az asszonyoknál háztartási tárgyakat, élelmet, amelyeknek visszaadására szigorúan ügyeltek. A kapitalizálódással egyre jobban elterjedt a hitelezés. A hitelezők között bankokat, takarékpénztárakat, takarékegyleteket egyaránt találunk. Az adósok a nagyobb összegű kölcsönt részletekben fizették vissza, melynek gyakorlatáról is képet kapunk. A következő fejezet a szentbékkállai vásár létrejöttét és jellemzőit vizsgálja. A helyi vásár templomi búcsúból és a hozzá kapcsolódó kegytárgyakat árusító búcsúvásárból alakult ki. A búcsú napját, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepét követő hétfőn tartották. A plébániai iratok igazolják, hogy a két alkalom összekapcsolódott és a XVIII-XIX. század fordulóján egyházi vásárrá vált. 1867 után már vásártartási engedéllyelt tartották, sőt, bekerült az országos vásárok közé. Köveskálnak ebben az időben már három országos vására volt (húsvét keddje, áldozócsütörtök utáni péntek, Lajos nap utáni hétfő), Kóvágóörsnek pedig kettő (augusztus 17. és Imre herceg). Alapos elemzést olvashatunk mindazokról a bevételi forrásokról, amelyek a vásárjogból a rendi és polgári korszakban származtak. Megismerjük a vásárrendtartási szabályokat, a vásárrendészetet, az árendásokat (kocsmáros, helypénzszedő), a vásárbírók, vásárbizottságok tevékenységét. Szemléletes képet ad a szerző a vásári színes forgatagról, az árusokról, a vásárlókról, a vásári eseményekről, köztük a tolvajlásról is. Külön színfoltot jelentettek az állatvásárok, az alkudozás, az üzlet megkötése, a cenzárok tevékenysége, az áldomás. A vásárlóknak nagyon körültekintőknek kellett lenniük, mivel itt rendszeresek voltak a visszaélések. Végül a szerző megállapítja, hogy a Káli-medencében az országostól eltérően több jogszokás élt (pl. a tenyérbe csapás, az alku, a kötőerejű foglaló adása, az áldomás). 392
