Acta Papensia 2020. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 20. évfolyam (Pápa, 2020)
2020 / 3-4. szám
100 év távlatából, a történelem ismeretében kimondhatjuk, hogy ez a bizakodás nem volt teljesen hiábavaló. A II. világháborút megelőző és a világháború ideje alatt hozott döntések következtében a magyarlakta területek egy jelentős része visszatért az anyaországhoz. Ezt az 1945-öt követő békekötések megsemmisítették, de a folyamatok jelezték, hogy nem teljesen reménytelen a helyzet. 1921-ben, amikor még a frissen megkötött béke kapcsán az összes ellenérzés, de a reménység is jelen volt, nem csoda, hogy az egyházkerületi közgyűlés is meg volt „győződve arról, hogy az isteni kegyelem módot és alkalmat ad nekünk arra, hogy hazánk területi épségének helyreálltával ref. hittestvéreinket is szeretettel ölelhetjük kebelünkre.”39 Az ország területi épségének helyreállítása nem homályosította el azt az érzést sem, hogy mégis határ választja el a magyar reformátusokat egymástól. Természetesn a kezdeti időkben a határon túlról komoly átvándorlás indult az anyaország felé. Lelkészek, tanítók, gyülekezeti tagok döntöttek úgy, hogy nem maradnak idegen megszállás alatt. A pápai egyházmegye esperese nem értett egyet ezzel a tendenciával: „Éppen nem helyeselhető, hogy sokan mintegy hazafias cselekedetet vélnek elkövetni, mikor ott hagynak állást, kenyeret. Meg kell értetni véreinkkel, hogy minden magyar, kit a végzet ott ért, egy-egy pozíciót tart megszállva, egy darabot az ősi magyar földből. Isten óvja őket a kislelkűségtől és hűtlenségtől!”40 Ez a gondolat biztosan nem volt egyedi. Mint ahogyan az a vélekedés sem, hogy az anyaország reformátussága cserben hagyta a határon túlra került reformátusokat. így aztán ahelyett, hogy az egyetértésre, az összetartásra koncentráltak volna, megjelentek az „ellenségeskedő” hangok is. Nem véletlen, hogy Czeglédy Sándor, a Tatai Református Egyházmegye esperese 1921-ben készített jelentésében ennek hangot is adott. „Talán a kényes kérdés tárgyalásai alkalmával a megértés és tapintat hangját nem mindig találták meg az illetékesek s előállott az a helyzet, hogy a csonka Magyarországon élő reformátusok egyes kiemelkedő alakjai is hajlandók voltak a túlnan élők nemzeti érzéseinek megroppanását megállapítani s a megszállott területen levők túlzott kifejezésekben adtak nyilvánulást ama véleményüknek, hogy az itteni református egyház az ő érdekeikkel nem törődik, őket megkárosodni és pusztulni engedi”.41-= Műhely 5-Acta Papensia XX (2020) 3-4. SZÁM 39 CZEGLÉDY 1922.113. 40 JAKAB 1921. 4. 41 TATAI 1921. 793. 221 =-
