Acta Papensia 2020. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 20. évfolyam (Pápa, 2020)
2020 / 1-2. szám
-= Szemle =Acta Papensia xx (2020) 1-2. szám fejjel lehet vállalni. Egyes csoportjaik az Isten országának gyors, még az ő életükben bekövetkező eljövetelében reménykedtek. Bizonyára őket nevezte Luther egyik asztali beszédében „rajongó szamaraknak”. A radikálisok között voltak pacifisták — mint a frízek közt hódító mennonita irányzat követői vagy az olaszországi keresztelők — és voltak harciasak, akik nemcsak a tized megfizetését tagadták meg, hanem fegyvert is ragadtak, mint a münsteri keresztelő közösség tagjai, akik 1534-35-ben az egész város irányítását megszerezték. A reformáció felemelte a nőket spirituális és egyéb tekintetben is. Luther nagyon fontosnak tartotta a lánygyermekek betűvetésre oktatását. A papi házasság engedélyezésével a nőknek a gyülekezetben betöltött szerepe is felértékelte. Amikor Luther végrendeletében a kor szokásával ellentétben nem gyermekeit, hanem feleségét nevezte meg örökösének, nemcsak Bora Katalin, hanem az egész női nem iránti nagyrabecsülésének adta tanújelét. A „Nők nélkül nem lenne reformáció!” című fejezetből számos érdekes adalékot tudunk meg olyan nőkről, akik hitvalló keresztyénként maguk is szolgáltak gyülekezetekben, és írásaikkal is hozzájárultak az új vallás elterjedéséhez. Argula von Grumbach, az első női röpiratszerző levelekben vitázott az akkor katolikus kézben levő ingolstadti egyetemmel a Szentírás elemzésének kérdéseiről. Caritas Pirckheimer nem a reformáció szószólójaként lépett fel, hanem éppen ellenkezőleg. A reformátorok egy része, elsősorban Luther a rendek feloszlatását tartotta helyesnek, nagyon sok szerzetes és apáca keresett magának helyet az egyházon kívüli életben. Caritas Pirckheimer írásaiban a nürnbergi Klára zárda apátnőj eként kolostora fennmaradásáért harcolt, ez sikerült is neki. Katharina Zell nem elégedett meg a lelkészfeleség hagyományos szerepével, magát Kirchenmutterként [egyházanyaként] definiálva prédikált is a strassburgi székesegyházban. A reformáció egyik ellentmondása, hogy bár alapvetően városi jelenségnek indult, mégis a paraszti lakosságra volt nagy, buzdító hatással. Csak a korai újkor mintegy 30 ezres lélekszámú nagyvárosaiban - Wittenbergben, Zürichben, Genfben - volt meg az írástudó polgároknak és teológusoknak az a tömege, amely megteremtette a könyvpiacot és ezzel a nyilvános eszmecsere lehetőségét. A város vezetősége és a helyi prédikátorok viszonya döntő volt arra nézve, hogy melyik irányzat képviselői jutottak szóhoz és befolyáshoz. A városi értelmiségiek szava messzire hallatszott, így az „apokaliptikus költő”-é, Martin Schroté is, aki a „német nemzethez” fordul versében, hogy Istenben bízva vegye fel a harcot az Antikrisztus ellen. Az Antikrisztust ebben az összefüggésben a pápára értették. Luther korán felismerte a háborús veszélyt, írásaiban és prédikációiban mindig a béke mellett tett hitet és óvott a császár hatalma elleni fegyveres felkeléstől. Az 1524-25-ös parasztháború, melynek élére Thomas Müntzer prédikátor állt, jelszavaiban ennek ellenére-s 194 s-
