Acta Papensia 2019. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 19. évfolyam (Pápa, 2019)

2019 / 1-2. szám

s Forrásközlés s-Acta Papensia XIX (2019) 1-2. SZÁM ebédelnék a fiammal. Méltán megharagudhatna rám is, meg a maradékaimra is, ha ezt a csúfságot megtenném vele. Egy jóképű, de már reszkető kezű öreg bácsi bólogatott helyeslőleg apám mellett, és cirógatta apám vállát. A tömeg megértőleg viselkedett; de az asszo­nyok hamarosan elkezdték megint a kiabálást, de hát ki eszi meg az én ebédem, a másik meg, hát az enyémet, stb. De édesapám folytatta: — Gondoskodom én arról — és azután pár ügyes szóval mindegyik helyre egy-egy bemutatott pesti tudós urat, vagy művészt osztott be, és kérte őket, hogy fogadják el az ő helyettesítését, de szégyent ne hozzanak a fejére. Általános helyeslés és megelégedés közepette oszlott szét társaság azzal, hogy délután 3 órakor megint a községházán találkozzanak. Ha valakinek még van otthon igen régi bútora, ruhája, puskája, fokosa, szerszáma, ha még nem lenne a községházán, azokat hozzák magukkal, hogy a tudós és művész urak megnézhessék. Ebéd alatt meg a község történetét, és az ősöknek az életmódját, vadászataikat, és amiket a nagyapjuktól és más öregektől hallottak, azokat mondják el nékik. Minden úron kapva-kaptak az asszonyok, de még a megyehajdúk és kocsi­sok is más és más háznál ettek ünnepi ebédet. Három órakor azután mi is, a többiek is a községházára mentünk. Úgy nézett ki annak a tanácsterme, mint egy nagy zsibvásár. Volt ott minden öreg holmi, amiket azután nézegettek, raj­zoltak a pesti urak, volt azután közöttük olyan, amelyikre apám azt mondta: — Ezt ki kell pucolni, ez kiállításra kerül. Öreg este lett, mikor megint búcsúdikciók és mozsárlövések közepette elin­dultunk, és a lovasbandérium elkísért bennünket addig a helyig, ahol fogadtak bennünket. Sohasem felejtem el ezt a szép, hangulatos kirándulást. Éreztem azt a nagy szeretetet, ami áradt az én apám felé, de éreztem azt is, hogy édesapám is tűzbe menne érettük bárhol és bármikor. Később, amikor már [a] magam embere vol­tam, és az öreg Romy Béla105 — a miniszterelnökségi államtitkártól — könyv­105 Dr. Romy Béla (Buda, 1852 - Bp., 1921) miniszteri tanácsos, miniszterelnökségi osztály­­vezető, majd államtitkár. Budán született 1852. július 7-én. A budai gimnáziumban tanult, majd Budapesten jogot végzett. Az 1898. IV. t.-c. alapján szervezett községi törzskönyvbizottság tagja; az Országos Közegészségi Egyesület közigazgatási szakosztályának elnöke; több rendjel tulajdo­nosa. 1910-ben a gyermekszanatórium létrejöttét támogató balatonalmádi Anna-bál egyik dísz­elnöke; a Balaton Szövetségnek aktív választmányi tagja; a budai írókat, tudósokat tömörítő Hollós Mátyás Társaság elnöki tanácsának tagja volt. A budai gyógyíthatatlan Betegek Irgalom­háza elnöki teendőit is ellátta. Kiváló szolgálatai elismeréséül 1913-ban Balatonalmádi előnévvel (törvényes utódai részére is érvényes) magyar nemességet kapott. 1921. augusztus elején hunyt-98-

Next

/
Oldalképek
Tartalom