Acta Papensia 2019. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 19. évfolyam (Pápa, 2019)

2019 / 1-2. szám

-s Forrásközlés *Acta Papensia XIX (2019) 1-2. SZÁM

közben kérdezgetett Lajostól, Imrétől és tőlem a történelemből, irodalomból egyes dolgokat, de csak úgy, mintha beszélgetési téma lenne, és minden egyes kérdésre én adtam meg a választ, pedig én voltam a legkisebb, úgy, hogy egyszer el is szólta magát:

— Ejnye, hát a Dezső tud közietek a legtöbbet? — Talán ez volt az oka [a bizalmának].

Lajos bácsi magas, sovány ember volt, és egy nehéz, kampósfejű bottal járt, amire bátran támaszkodhatott. Tőle hallottam, hogy az édesapám bakonyi botjai közül választotta ki magának annak idején, azt használta egész életében. A jobbal botozott, bal kezével meg valakinek a karjára támaszkodott, és úgy ment.

Bizony, nem volt gyereknek könnyű dolog [őt] vezetni, mert meg-meglódult, és vitte volna az embert félre, ha nem vigyáz. Nem is emlékezem, hogy velem vagy velünk valaha is elesett volna. Különösen apám életében sokat üldögélt nálunk Almádiban. Szeretett apámmal együtt lenni, és hallgatta nagy élvezettel, mit beszél. Ezt, mint gyerek, megfigyeltem.

— Átjöttem Dezső, kicsit diskurálni — mondta az édesapámnak. Leültek a verandapadra egymás mellé, és Lajos bácsi kérdezett és apám felelt és magyarázott néki, amit ő élvezettel hallgatott. Azután nem egyszer Lajos bácsi vicces közbeszólással tréfára terelte a diskurzust. Apámnak sem kellett több, folytatta a viccelést. Olyan kacagás lett a vége, hogy mi, gyerekek, gurultunk nevettünkben.

Egyik évben Béla bácsiék is nyaraltak Almádiban, de Béla bácsi meg nem ült volna hosszabb időre, csak járt-kelt, mint zsidóban a fájás. Úgy tett, mint felnőtt korában Molnár Imre unokafivérem, akinek sohasem volt zicc-fleisch-e24 megülni valahol egy fél óránál tovább.

Amikor Almádiba[n] nyaraltak, Kálmán, Farkas Elemér és ezen korban levő rokon fiúkkal le is ült Béla bácsi tarokkozni. Ahogy emlékezem, tudott is játszani. Arra is emlékezem, hogy ezen a nyáron először az első, majd a középső pincébe [n] kívánta a tarokkozást — védelmül a meleg ellen. A belső pincébe [n] már apám nem engedte őket játszani, hogy meg ne hűljenek. Tudom, nemcsak azért, mert az egész család röhögött rajtuk, de azt hiszem, ez volt Béla bácsi leghosszabb ideig tartó ülése. Lajos bácsi nem tudott a vaksága miatt kártyázni, de ha a família gyermekhada zónajátékot játszott, ő mindig 1-1 krajcárral

24 Sitzfleisch; kein Sitzfleisch haben (német) = nincs türelme, nem tud egyhelyben ülni, megmaradni; képtelen valamivel hosszabban foglalkozni-s 60 2-