Acta Papensia 2019. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 19. évfolyam (Pápa, 2019)

2019 / 1-2. szám

-a Forrásközlés &Acta Papensia xix (2019) 1-2. szám

fogyott, azt azzal mutatta be, hogy nem húzta össze az új méretre a nadrágját és [a] mellényét, hanem azok előre húzásával és lötyögtetésével mutatta, hogy mi a különbség a régi és a mostani termete között. Persze, ezeket mind örömet sugárzó arccal tette és beszélte el. Ezekből azután egy évig [töltekezett], mikor aztán megint kezdődött egy új külföldi út. Különben [mással] nemigen foglalkozott; az egyházi életben részt vett, de inkább vadászatokra járt és azt szerette, ha mentül nagyobb urak hívják meg.12 Ami meg is történt, és néki nagy boldogságot okozott.

Nekünk, gyerekeknek azonban nem imponált. Nekünk végig kellett hallgatni az elmeséléseiket, végig is hallgattuk, de Lajos bácsinak egy-egy olyan közbeszólása, hogy:

— Na, Dezső (már mint én), fürdés helyett jobban szeretnél júliusban is, és augusztusban is téli kabátban járni? — Lerontott minden határt. Vagy:

— Meg tudnád mondani, Béla, hogy egy kiló súlyveszteséged mennyi pénzbe került? - Vagy:

— Megjövendelem neked, Béla, hogy karácsonyra megint telehízod a nadrágodat is, meg a mellényedet is.

Hiszen ez még mind nem lett volna baj, ha közben nem szidja folyton Almádit, és nem dörgöli folyton testvérei orra alá, hogy nem tudja megérteni őket, hogy mi a fenét tudnak egész nyáron át itt, ebben a büdös fészekben csinálni.

Lajos bácsi csak azt mondta, hogy „ezt csak bízd ránk”, de édesapám sohasem szólt semmit, csak jóindulatilag mosolygott rá. Hanem édesanyámat boszszantotta a dolog, különösen az, hogy rendesen Kenessey Zoltánékat (Sarolta néni egyetlen fitestvérét) is az érkezésről értesítették, kik Küngösről a gyerekeikkel átkocsikáztak Almádiba, és ott a Molnár- és Kenessey-gyerekeknek kiosztották az úti emlékeket, amiket hoztak nékik, de nékünk, Véghely-gyerekeknek soha semmit. Szegény anyám mindig mondta, hogy

— Mi a fenének csődítenek bennünket oda, hogy nem szégyellik magukat?! — De tudja Isten, bennünket teljesen hidegen hagyott a dolog. Annyira nem

12 Molnár Béla a székesfehérvári református egyházközségnek hosszú ideig a presbitere, a pápai református főiskolának világi gondnoka, a dunántúli egyházkerületnek tanácsbírája és világi főjegyzője, az országos zsinatnak és egyetemes konventnek rendes tagja volt. A Fejér vármegyei törvényhatósági bizottság közgyűlésének szintén tagja volt. Székesfehérváron hunyt el 1915. február 23-án, 68 éves korában. A székesfehérvári református temetőben nyugszik. - Gyászhír. « DPL 26 (1915) 9. sz. (február 28.) 71.

53 =-