Acta Papensia 2019. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 19. évfolyam (Pápa, 2019)
2019 / 3-4. szám
-s Újraolvasó =Acta Papensia xrx (2019) 3-4. szám Általános közlendők. Az országos mozgalom, mely annak idején a magyarhoni zsidóságot két táborra osztotta, hitközségünket sem hagyta érintetlenül. 1874. évben itt is bekövetkezett a szakadás, mely iskolánkra is tetemes erkölcsi és anyagi kárt hozott. Az akkori szomorú viszonyok ecsetelése nem tartozik ezen monográfia keretébe, csak annyiban érdemel említést, a mennyiben egyik következménye még a jelenre is kihatással volt. U. i. egy Rosenthalné vezetése alatt működő, serdülő lányok önképzését czélzó, „Kis Olvasókör” czímű egylet a szakadás következtében feloszlott, több száz kötetre menő könyvtára elkallódott és azóta iskolánk könyvtár hiányában szűkölködik. A tanítótestület, több ízben megkísérelte ugyan legalább a tanítók továbbképzését szolgáló könyvtár létesítését, saját szűkén kimért filléreiből vagy 20-25 művet össze is vásárolt, de mivel a hitk. részéről támogatásra nem talált, csak a kezdet kezdetén van. Az említett „Kis Olvasókör” folytatásakép alakult Rosenthalné kezdeményezésére és ennek állandó vezetése alatt, 1888-ban, házában párját nem találó „Lányegylet”, mely azonban az iskolával semmiféle összefüggésben nincs: úgy szintén az 1872. évben b. Rosenthal Mór volt helyb. tanító és általános köztiszteletnek örvendő iskolaszéki tag, Fischer Adolf ur által alapított „Malbis Arumin”9S szegény gyermekeket téli ruhával ellátó egylet, a szakadás által fenntartó elemétől fosztatott meg olyannyira, hogy csak szűk körben mozoghatott, a maga elé tűzött, magasztos czélt meg sem közelítheté, míg 1876. évben boldogult Spacz Ignácz" a különben mint héber író is előnyösen ismert kartársunk és Schor Ármin jelenleg is működő tanító azt újból szélesebb alapokra nem fektették, úgyszólván uj életre keltették. Azóta ezen egylet áldásosán működik. Az 1894-95. tanévben 403. évi 48 kr. fizető tagja volt. A hitk. 25, a „Pápai takarékpénztár” 60 írttal segélyezi évenkint. Évi jövedelme 314 frt 44 kr. és ugyanannyi a kiadása, minthogy a helytelen egyleti vagyonszerzés szokásának nem hódol. Az idén is 122 gyermeket látott el lábbelivel és többé-kevésbé ruhaneművel is. Ezen egyet tisztikara a tanítótestület, mely az évi zárszámadást jóváhagyás végett a hitk. elöljáróságának terjeszti fel. Ha még megemlítem, hogy iskolánk 98 99 98 Krajczár Egylet. 99 Spatz Ignác/Jichak (Szepesváralja, 1835 - Pápa, 1891) tanító. 1854-ben ideiglenes tanárként került Pápára. A helytartó tanács 1855. június 28-án véglegesítette. 1880-ban az iskola által kiadott magyar nyelvű Biblia egyik kidolgozója, a Krajczár Egyesület = Malbisch Arumirn alapítója, igazgatója és pénztárosa volt. N. N.: Nekrológ = PL 18 (1891) 14 sz. (május 14.) 3., - NL 15 (1882) 4 sz. (január 28.) 62., - PL 9 (1882) 47 sz. (november 11.) 3. 455