Acta Papensia 2019. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 19. évfolyam (Pápa, 2019)

2019 / 1-2. szám

-s Forrásközlés =­Acta Papensia xix (2019) 1-2. szám és kiváló szónoki tehetséggel megáldott pap volt a helyettes lelkész. Ő fungált ez alkalommal. Rendes esküvői isteni tisztelet volt. A templom zsúfolva volt néppel és még rengetegen maradtak ki a templomból, pedig a veszprémi református templom befogadó-képessége nem mondható kevésnek. Amint a fogatokon a vendégse­reg megérkezett, sorban felállottunk, és úgy vonultunk be a templomba, és az úrasztala körül, előre elkészített terv szerint állottunk fel. Mi, gyerekek, a szü­léinktől jobbra-balra, középen ők állottak, a rokonság a második sorban állott. Orgonával kísért ének után a pap kijött a szószékből az úrasztala elé, szüleim­mel szembe, először imádkozott, azután szentbeszédet mondott (ez is meg van Balatonalmádiban a családi iratok között), majd kitért Sári és Jóska eljegyzé­sére, és végül megáldotta úgy az öregeket, mint a fiatalokat. Úgy a szüleim, mint Veszprém város és a megye társadalma, kik az isten­tiszteleten jelen voltak, igen meg voltak elégedve Róka Lajos szereplésével. A beszéde is, és az imádsága is nagyon szép volt. Bizonyára nem volt „alányalá­­sos”, mert akkor apám nem hagyta volna a dolgot szó nélkül, pedig Róka sze­replését később is mindig csak dicsérni hallottam. Az ünnepi ebéd a megyeháza nagytermében volt, hogy kik voltak a rokonokon kívül még ott, arra nem em­lékezem, mert hiszen 10 éves kisfiú voltam. De lehettek a rokonokon kívül a szüleim egyes vidéki jóbarátai is, akik bejöttek a városba erre az alkalomra, mert arra emlékezem, hogy igen sokan voltunk, hiszen azért kellett a nagyte­remben teríteni.260 Arra is jól emlékezem, hogy a lakoma végén Jóska sógor felolvasta az érke­zett táviratokat — rengeteg volt. Igen soká beszéltek arról, hogy mindenfelől milyen sok gratuláló táviratot és levelet írtak erre az alkalomra. Úgy látszik, később lett általános divattá ez a szokás, mert akkor nem beszéltek volna annyit róla. Hasonló ünnepélyes keretek között zajlott le Sári nővérem esküvője is. Akkor is a lakodalmas ebéd a megyeháza nagytermében volt, hova a lakásból páros sorban vonult fel a vendégsereg. Hogy Sáriékat ki eskette, arra már nem 1908. szeptember 19-én kelt. - KRÁNITZ 2012. 258. A falumonográfia nem említi a nevét. Vö. LICHTNECKERT 2000. - Haláláról: DREL II. 4.a. Mezőföldi Református Egyházmegye közgy. jkv. 1909. július 28-29., Esperesi jelentés, 11. 260 Az ünnepélyről távol lévők közül táviratot küldött gr. Esterházy Móric Pápáról, Láng Lajos államtitkár és Fenyvessy Ferenc országgyűlési képviselő Budapestről. Horváth Lajos járási szolgabíró szintén táviratban köszöntötte a családtagokat. Az ebéd valószínűleg a rokoni-baráti kört ölelte fel. A terítékek számáról nem tudósítottak a lapok. - Kettős családi ünnepély. = PL 19 (1892) 48. sz. (november 25.) 194-195.-s 155 s-

Next

/
Oldalképek
Tartalom