Acta Papensia 2019. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 19. évfolyam (Pápa, 2019)
2019 / 1-2. szám
-s Forrásközlés s-Acta Papensia xix (2019) 1-2. SZÁM Itt láttam egy nagy kocka alakú üvegládába[n] egymillió darab egyfillérest kiállítani. Legjobban persze a szívemhez nőtt az úgynevezett „Kiállítási falu”, azt hiszem azért, mert Veszprém megye is kiállított egy házat Szentgálról. A keletkezéséről már egyszer megemlékeztem, de ennek a révén azután a többi kiállított falusi ház is nagyon tetszett, amik azután együtt képeztek egy falut. A vadászati, halászati pavilonok is nagyon tetszettek, és igen jól emlékezem rájuk. Anyám igen sokszor kivitt bennünket a kiállításra. A kimenetel igen egyszerű volt. Akkor lett kész az Andrássy út alatt a földalatti villamosvasút242, rendesen azon mentünk ki, igen kényelmes és olcsó volt. De vitt ki bennünket fiákeren243 is, hogy lássuk végig a várost, és közben mindent magyarázott, hogy mi micsoda, úgyhogy mi, vidéki gyerekek létünkre, igen jól [meg]ismertük Budapestet. A kiállítási attrakciókat is], mint a „Konstantinápoly”, és volt sok alkalmi mutatványos dolog. Ha, mint rendesen, reggel kimentünk, csak estefelé jöttünk haza. Kint tízóraiztunk és ebédeltünk, sokszor még uzsonnáztunk244 is, hiszen akkor ott annyi vendéglő, kávéház, étterem volt, hogy így volt kényelmesebb. Konstantinápoly ott volt valahol a budai Duna parton, hol ma kb. a Műegyetem áll. Az esti attrakció volt főleg, rettenetes sok lámpával, lampionnal kivilágítva, és rengeteg keleti különlegességgel megtömve. Kezdve az édességektől, dulcsászától [a] hastáncig minden. Nappal is bazár és egyéb látnivalók voltak. Akkor a Gellért Szálló és Horthy Miklós út környéke még üres, rendezetlen terület volt, inkább árterületnek nézett ki. Akkor volt új a Ferenc József-híd.245 Ferenc József verte bele a záró ezüst szögecset. Volt, amikor Józsi bácsiékhoz szálltunk, úgy rémlik nékem, akkor is, mikor ennek a hídnak a felavatása volt. Ha Józsi bácsiéknál szálltunk, akkor kikiszaladtam ezt a szögecset megnézni. Különben ebben az évben — amint említettem — igen sokszor voltam Budapesten és Ferenc Józsefet, a királyt is igen sokszor láttam. Bizony akkor már öregember volt, nem olyan deli legény, ahogyan őt Pápai Maxi246 a veszprémi vármegyeház nagytermének lefestette. 242 A budapesti földalatti vasút műtanrendőri bejárását 1896. április 11-én végezték el a Gizella (ma Vörösmarty) tér és a Városliget között. Ferenc József május 2-án nyitotta meg Európa első földalatti vasútját és az ezredévi kiállítást. Kezdetben a földalatti vasút 20 kocsival működött. BENDA 1983. III. 792-793. 243 A kéziratban: fiakkeron, javítottuk. 244 A kéziratban: uzsonnyáztunk, javítottuk. 245 1896. október 4-én adták át a Ferenc József-hidat, a mai Szabadság-hidat. BENDA 1983. III. 793. 246 Pápay Viktor (Veszprém, 1852. május 6. - Veszprém, 1927. március 1.), 1874-1905 között a veszprémi piarista főgimnázium rajztanára, festőművész. Pápai Mihály katolikus esztergályos 149