Acta Papensia 2019. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 19. évfolyam (Pápa, 2019)
2019 / 1-2. szám
-* Forrásközlés =Acta Papensia xix (2019) 1-2. szám Azt mondta a Károly, hogy másnap már azzal fogadta az ő apja az apámat Szunyog-pusztán, hogy ma is szégyelli, hogy nem dobta ki azt a „bolond Krisztin Kovácsot”, amikor az elszakadási ügyben nála járt. Hozzátette, mert többek előtt azt mondta el, hogy észre sem vette senki az egész járásban, hogy a szegény „bolond Krisztin Kovács” — aki nem is volt annyira bolond —, csak azért lett azzá, mert legkönnyebben az ő hátán mászhattak ki a csávából, — hogy tulajdonképpen a feleségével együtt való megjelenésével szerelt le egy mozgalmat az édesapám, ami a vármegyére kedvezőtlen160 lett volna. Azt már én teszem hozzá, hogy nemcsak a „varázsos eszű és modorú alispán, és [a] varázsos szépségű feleség” megjelenése kellett ahhoz, hanem egy olyan életnek a megteremtése és fenntartása, amit ők ott megteremtettek, amelyiknek a szépségét és melegét a legtávolabbi járások lakosai is érezték. Egyszóval, a megyebálok is megtették a hatást. Azt magam is tapasztaltam, hogy a veszprémi lányok, mint bakfisok, a diákmulatságon kezdték a szórakozást és a legparádésabb bálja pedig a megyebál volt. Szegény jó apám mindenütt otthon érezte magát a vármegyében. Emlékszem, egyszer pár napra Zircre ment családostul. Minket is magával vittek a szüléink. Engem, mint gyereket persze az érdekelt legjobban, hogy a WC ajtóra „Hier” volt kiírva. A tolózáron meg az, hogy „frei” és „besetzt”.161 Vajda Ödön162 volt a zirci apát, ő mondta el, hogy a családot abba a lakosztályba szállásolta el, hol i853-ba[n] a rend Ferenc József császárt várta, annak rendezte be, gyönyörű berakású parkett, falak, stb., ezüst mosdótál, ezüst kancsó, stb., de a császárt az akkori közállapotok miatta kamarilla nem engedte a Bakonyba elmenni163, így mi azt előbb laktuk, mint egy hadgyakorlat alkalmával maga Ferenc Jóska a jelen század elején.164 160 A területvesztés egyúttal adókiesést jelentett volna. 161 Hier (német) = itt; frei = szabad; besetzt = foglalt 162 Vajda Ödön Pál (Kaposvár, 1834. január 29. - Zirc, 1911. július 9.) ciszterci szerzetestanár, 1891-ben választották meg apátnak. E tisztséget haláláig viselte. VARGA 2014.1047. 163 Ferenc József első magyarországi körútja nem 1853-ban, hanem 1852. június 4-14. között volt. Ekkor a Dunántúlon Pécset, Székesfehérvárt, Veszprémet és Győrt is meglátogatta. BENDA 1983. III. 709. Zircen is készültek a fogadására. A település történeti monográfiája megemlíti, hogy 1852. június 10-én ünnepelték az apátsági templom felszentelésének 100 éves évfordulóját, 30-án pedig „Ferenc József uralkodó Albert főherceggel és nagy kíséretével rövid időre megszállt a monostorban és megtekintett mindent.” HORVÁTH 1930. 239. - 1857-ben május 4.- május 28., majd augusztus 8.-szeptember 5. között került sor a második utazásra, amelynek második részében a Dunántúlt és a Felvidéket is megtekintette. BENDA 1983. III. 715. 164 Az emlékezetes hadgyakorlatra 1908. szeptember 15-18. között került sor, melyet Ferenc József, Ferdinánd trónörökös és Frigyes főherceg is megszemlélt. A király szeptember 15-én érkezett Veszprémbe és a protokollnak megfelelő fogadtatásban részesült. A püspöki palotában 122