Acta Papensia 2018. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 18. évfolyam (Pápa, 2018)
2018 / 3-4. szám
-s Forrásközlés *Acta Papensia xviii (2018) 3-4. szám örökölte édesanyja gőgjét, a gőggel pedig egy adag butaság jár, amiben aztán Béla bácsi vezetett. Mi, gyerekek legalábbis mindig úgy kezeltük, és könyveltük el őt. De hát most nem róluk van szó, hanem anyámról, kit ezen családi körből adtak férjhez 17 éves korában. Az édesanyjáról, Hermán Juliannáról még csak annyit, hogy feltétlenül értékes nő lehetett, mert hiszen a fivéreiről sohasem hallottam semmit, sem az utódairól. A Molnár-leszármazottak még a rokonságot sem igen tartották velük, pedig első unokatestvérek voltak. A Hermán-lányok, úgy látszik, jobban megállották a helyüket az életben. Példa erre nemcsak Hermán Julianna, hanem a Farkas Dánielné és Nagyné, kiknek leszármazottjait is mind ismertem, és úriemberek voltak. A szüleim Véghely András és Molnár Julianna esküvőjén ismerkedtek meg.153 Mindketten a hasonló nevű fiatal pár részéről voltak ott a násznép között. Sőt, mint nyoszolyólány és vőfély össze voltak párosítva. Ebből a körülményből, továbbá abból, hogy hamarosan komolyra fordult közöttük a dolog, arra következtetek, hogy a szülők, de főleg Hermán Júlia, erősen közreműködtek154 a házasság létrehozásán. Azért mondom ezt, mert Véghely Dezső ekkor már igen jó hírnevű fiatalember volt, igen szép múlt állott mögötte a tudományos munkásság, a közéleti szereplés, [az] egyházi ténykedés terén és azon kívül önálló ügyvéd volt. 27 éves, református fiatalember, ősnemes családból, amik abban a korban még erősen nyomtak a latba[n] a férfi megítélésénél. Nyugodtan lehetett mondani, hogy nagy karrier áll[t] előtte. Édesapja, Véghely Imre pedig ez időben állott népszerűsége tetőpontján, mert hiszen dacára, hogy ellenzéki politikus volt, ebben az évben választották meg Veszprém vármegye alispánjának.155 Ez nagy szó lehetett abban az időben, mert hiszen az alkotmány visszaállítása után ő volt az első alkotmányos alispánja vármegyének. Ezeket összevetve Hermán Julianna családját szerető, és annak minden téren emelkedését kiváló jellemével, könnyen el tudom képzelni, hogy a fiatalok összehozásában nagy szerepe lehetett. Viszont Véghely részről levő szülőknek sem lehetett egy szava sem ellene sőt, hiszen Molnár Júlia igen szép fiatal lány volt, azon kívül református, vagyonos, jólnevelt, művelt kislány. A fiuk pedig a nősülési korban van, megterhelve azzal a szerintük nagyon félelmes 153 Véghely András (1844-1892) és rábacsanaki Molnár Julianna (1851-1929) 1867-ben házasodtak össze. KEMPELEN 1913. VII. 257., 1932. XI. 68-69. 154 A kéziratban: közreműködött, javítottuk. >55 Véghely Imrét 1867-ben választották Veszprém megye alispánjává.- 331 s-