Acta Papensia 2018. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 18. évfolyam (Pápa, 2018)

2018 / 1-2. szám

-H Műhely s-Acta Papensia xviii (2018) 1-2. SZÁM 5.3.3. Tanulás az ötödik osztályban 5.3.3.1. Tantárgyak A tantervi reform következtében változások történtek a tantárgyak oktatásá­ban. Megszűnt a német nyelv és a honvédelmi ismeretek oktatása. A heti óra­szám változatlanul 30 óra maradt. A következő tantárgyakat tanultuk: hittan, magyar, történelem, angol, természetrajz, mennyiségtan, rajz, testnevelés, ének, illetve latin. 5-3.3.2.Tanárok A „régiek” mellett több új tanár is tanította osztályunkat. Csukás István való­ban új tanár. Az iskolában két éve tanít, nekünk magyar nyelvet és irodalmat tanított és ő lett az osztályfőnökünk is. Újszerű volt a tanítási módszere. Nem a szokásos módon, a katedráról, hanem az első pádon ülve, az osztály felé fordulva, a tanulókkal beszélgetve tanított. Haladó gondolkozású tanár volt. Az óráin, tanításával a népi írók, Ady, József Atilla szellemiségét próbálta át­adni nekünk. Osztálytársaim közül a mögöttem ülő Illés Jenő, aki humán tagozatos volt és latint tanult, visszaemlékezésében leír egy jellemző esetet: „még 1944-ben [helyesen 1945-ben] - a tanév elején, amikor az ülőhelyén latinkönyv helyett a térdén lapuló Veres Péter Mit ér az ember, ha magyar c. könyvét olvasta. Ezt a tanár úr észrevette, kézbe vette a könyvet és csak annyit mondott, igazad van, nem zavarlak tovább a gerundiumokkal. Ettől kezdve baráti közelségbe kerültek, eltűnt a tanár-diák távolság és egyenrangú félként társalogtak ké­sőbb is mindenről”. Nem véletlen, hogy a népi kollégiumi mozgalom mellett kötelezte el magát, később annak egyik országos vezetője is lett. Dr. Lakos Béla történelmet tanított az iskolában. Már régóta nyugdíjban volt, de a nagyfokú tanárhiány miatt óraadó tanárnak visszahívták. Világtör­ténelmet tanított, Nagy Károlytól a francia forradalomig. Őt is, a tanítási mód­szerét is nagyon kedveltük. Az óráin egyik kezében az elmaradhatatlan pipá­val, a karján kampósbotjával korát meghazudtolva, fiatalosan sétált az osztály előtt. Történeti atlaszunk, falitáblánk, tankönyvünk nem volt, az óráin tanul­tuk meg a tananyagot. Tetszett, hogy évközben az óráin csak előadott (mint az egyetemen) és csak félévkor vizsgáztatott jegyre. Nagy türelemmel tanított, egyszer jött csak ki a sodrából: amikor Horváth Kálmán visszaemlékezése ’50-

Next

/
Oldalképek
Tartalom