Acta Papensia 2018. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 18. évfolyam (Pápa, 2018)
2018 / 3-4. szám
-= Szemle =Acta Papensia xviii (2018) 3-4. szám gyilkos akkor is gyilkos, hogyha „csak” egy embert ölt meg és nem százat, ezret, tízezret, százezret vagy több milliót.) Egykori bajtársai, felettesei szemében maga volt az áruló, hiszen vallomásaival, írásaival — melyekben a maga mentségét adta elő — nemcsak az eszmét árulta el, melyekért korábban lelkesedett, hanem a katonai titkot is, amire esküt tett. A táborok túlélői, az áldozatok leszármazottai szemében a Gonosz megtestesítője lett: a maga szavaival a „vérszomjas bestia”, a „szörnyű szadista”, „milliók gyilkosa”, „mert a széles tömegek képtelenek másképpen elképzelni Auschwitz parancsnokát. Úgysem fogják megérteni soha, hogy neki is volt szíve, és nem volt rossz ember.” (208.) Ezzel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy a történelem szereplőinek demonizálása azzal a következménnyel jár, hogy az előítéletes gondolkodás lehetetlenné teszi a trauma feldolgozását, s ennek káros hatása a következő nemzedékekben is megmutatkozik. Bármily meglepőnek tűnik, de a közepes termetű (170 cm magas) Höss a kriminológiai szakvélemény szerint klinikai értelemben normális volt: egy teljesen hétköznapi, közepes intelligenciájú, fegyelmezett, túlságosan zárkózott és túlzottan kötelességtudó személyiség, aki a legkisebb szabályszegést is bűnnek tartotta. Stanislaw Batawia lengyel kriminológus-professzor azt írta, hogy „nagyon könnyű hozzá hasonló embert találni” (15.) Én is így gondolom. A hatalom és alattvaló, a rabtartó és rab, úr és (rab)szolga nem csak emberi alaphelyzetek, hanem az átlagember Höss életének állomásai, bizonyos értelemben bal és/vagy jobb agyféltekés elmeműködés viselkedéslélektani tükröződései. A hössi sorstragédia lényegét számomra az amerikai neuroanatómus Jill Bolté Taylor fogalmazta meg, amikor azt írta: „Legtöbben általában olyan emberekkel szemben mutatunk ki együttérzést, akiket önmagunkkal egyenrangúnak tekintünk. Minél kevésbé kötődünk égőnk azon hajlamához, hogy felsőbbrendűnek érezze magát, annál inkább tudunk nagylelkűek lenni másokkal. Amikor együttérzőek vagyunk, a másik körülményeire szeretettel tekintünk, s nem ítékezéssel.”2 Hudi JÓZSEF ***** 2 Dr. Jill Bolté TAYLOR: Mennybe döngölve. Egy agykutató boldogító agyvérzése. Ford. Dómján Eszter. Bp., 2010.159.-s 444 s-
