Acta Papensia 2018. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 18. évfolyam (Pápa, 2018)
2018 / 3-4. szám
-s Forrásközlés =Acta Papensia XVIII (2018) 3-4. SZÁM szeretett volna engem magához venni, hogy a fiával együtt nevelkedjem. A szüleimnek minden szépet és jót ígért a jövőmet illetőleg, közben meg mindig csinálta a kedvet nekem, ha nálunk volt, hogy lesz külön lovam, kocsisom, szobám, kutyám, stb., ami a gyereknek imponál. Egyszer egy ilyen nagy főzés után azután a kisebédlőben megkérdeztem az apámat, hogy miért nem akarja, hogy én az Esterházyékhoz menjek, amikor őket apám is, anyám is annyira szereti. Apám azután nyugodt [an], szinte magyarázólag elmondta, azért nem, mert azt akarja, hogy boldog ember legyen belőlem. Szépen megmagyarázta, hogy egy ember, ha gyerekkorban megismer egy életet, egy világot, amelyik nem az övé, amilyet teremteni soha nem tud magának, az más, mint boldogtalan, nem lehet. Egy magyar grófnak, kinek a vagyoni helyzete is más, ismeretsége, rokoni köre, foglalkozása, kedvtelései mások, nem érezné boldognak magát, ha életét úgy kellene leélni, mint nekünk, és mi ép[p]en úgy, talán még jobban szerencsétlennek éreznénk magunkat, ha abba a módba belenevelnének bennünket, és máról-holnapra abból kicseppennénk. Mondta, hogy ő elhiszi, hogy a Pali fiúnak jó lenne egy olyan játszó- és tanulótárs, mint én vagyok, de az egyszer megszakadna, és akkor a vesztes, a boldogtalan csak én lehetek. Majd ha megnövök, az életben kint leszek, és megérek, akkor már nem félt az ilyen barátoktól, és az ő életmódjuk megismerésétől. Sok ilyen bölcs oktatásban volt részünk, amit hol az egyik, hol a másik gyerek esete folytán adódott elő. És ezek rendesen a kisebédlőben, ebédnél, vacsoránál hangzottak el, azért sohasem volt nálunk „sietve evés”. Az ebédnél és vacsoránál nem is annyira az étel és az evés volt a fontos, hanem a családi teljes együttlét. Az ételekről, az egyes ételek elkészítéséről sohasem volt szó, az nem volt beszédtéma, sőt ép[p]en az ellenkezője: nálunk az, mint szellemileg alacsonyrendű egyénnek a jellemzője volt. Az extrém példák erre Molnár Béla bácsi és Sárközy Kari bácsi voltak, akik sohasem tudtak másról beszélni, és ha nagyon érdekesek akartak lenni, még 10 évre visszamenőleg is el tudták mondani, hogy hol mit ettek. Különösen, ha együtt voltak, akkor volt az egymásra licitálásnak kiváló talaja. Székesfehérváron gyakran volt benne részünk, és mint jó emlékező-tehetségű gyerekek azután Veszprémben, családi körben előadtuk az ő párbeszédeiket, nagy kacagást és hatást érve el. között volt Veszprém vármegye főispánja. A gannai családi mauzóleumban nyugszik. VARGA 2014. 286. 381 ^
