Acta Papensia 2018. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 18. évfolyam (Pápa, 2018)
2018 / 3-4. szám
-s Forrásközlés =Acta Papensia xviii (2018) 3-4. szám egész alispáni hivatalt, hogy a lámpák rendesen elaludtak-e és a kályhákból szikra nem pattant-e ki, azután visszament a szobájába és utoljára leoltotta a saját íróasztal-lámpáját. Vacsora után ezt a lámpát kellett megnézni, hogy rendesen elaludt-e. Emiatt az akkor már lesötétített folyosón kellett végig menni, és az apám előszobáján át a hivatali szobájába menni, hogy a lámpa elaludt-e és nem büzölög-e. Ha a Breuer287 nevű segédhivatali főnök akkor jött csak el a hivatalból, mikor az apám — ami sokszor megtörtént —, akkor a segédhivatalt is végig kellett járni. Ezt az ellenőrző utat, amilyen messzire vissza tudok emlékezni, mindig én csináltam. Ez az ellenőrző út vacsora után, lefekvése előtt történt. Világosságot gyújtani nem volt szokás, hanem sötétben végigjárni a szobákat, hogy [a] lámpák, kályhák rendesen elaludtak-e, és hogy valahol senyvedő-lappangó tűznek a szaga nem érződik-e valami eldobott gyufától vagy cigarettától. Ezt a sötétben való körsétát én természetesnek és fontosnak találtam, csak a család felnőtt tagjai csudálkoztak mindig azon, hogy azt én minden félelem nélkül csinálom. Tényleg ezt az érzést sem akkor, sem később sohasem ismertem. Amikor Cseresnyés Jóska a családba került, az annyira rendkívülinek tartotta ezt, hogy sokszor apám bevonásával a hátam mögött még komplikált megbízásokkal bővítette ki a sötétbe [n] való körsétát, és mivel mindig hiánytalanul teljesítettem, egész hírt csinált ezen tulajdonságomnak. Anyám azután a védelmemre a német vagy francia lányt küldte velem, de mivel azok rendesen a félelemtől belém csimpaszkodtak és akadályoztak a körsétámban, a sötét szobákba meg bejönni nem mertek, ezek a kiséretek hamarosan abba maradtak. A másik aktus pedig az volt, hogy apám lefekvéskor megszólalt: — Gyere kis szolgám, légy a segítségemre! Amikor a kabátját, mellényét már letette, a nadrágját félig letolta és leült az ágya szélére, akkor én lehúztam a cipőjét — cúgos cipőt hordtak akkor a felnőtt urak — és a nadrágját. A cipőjét a ruhásszéke elé tettem, a nadrágját pedig szépen összehajtva a ruhásszékre. Azután megcsókolt. Ez is mindennap megismétlődött, hacsak valami esti programjuk nem volt a szüleimnek, és én már aludtam, mikor ők hazajöttek. 287 Breuer nevű írnokot az alispánról készült humoros portré is említi. Talán Breuer Gábor jótékonyságáról ismert veszprémi polgárról van szó. - Jótékonyság. = VFH 4 (1884) 41. sz. (október 11.) [3.], Ördög Róbert: Véghely Dezső. = PL 15 (1886) 1. sz. (január 1.) 3. 373
