Acta Papensia 2018. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 18. évfolyam (Pápa, 2018)

2018 / 3-4. szám

-= Forrásközlés s-Acta Papensia XVIII (2018) 3-4. SZÁM történt, tényleg nagyon csinos leányka volt, és hamarosan elkövetkezett az idő, mikor egyik délután kettesbe[n] mentünk el sétálni. A városon kívül, ahol most a vízvezetéki reservoir140 van Almádi felé. Ott azután a kioktatásnak megfele­lően megöleltem és megcsókoltam Fehérváry Juliskát, ki nem ellenkezett. Sőt! Hanem az történt, hogy úgy elkezdett reszketni a karjaim között, mint a nyár­falevél, fogai vacogtak. Én nem értettem belőle semmit, azt hittem, hogy beteg, valami baja van. Kérdeztem is, hogy mi baja, miért reszket, és miért vacog a foga. Ő váltig állította, hogy csak reszket, maga sem tudja, miért, de nincs semmi baja, higyjem el, ő nagyon boldog. Olyan vörös volt, mint a rák. Persze, én a bölcs férfiú, nem hittem szavaiból egy szót sem. Szépen hazakísértem, és megígértettem vele, hogy a szállásadónéjával orvost hivat. Hogy hivatott-e or­vost vagy sem, azt már nem tudom, mert én többet nem találkoztam Fehérváry Juliskával. Annyira gyerekesnek tartottam a viselkedését és elkönyveltem, mint egy nyápic leányzót, akivel nem érdemes barátságot fenntartani. Bará­taim is hasonló véleményen voltak, és nagyon helyeselték elhatározásomat. Ők is abban a korban lévén, mint én, biztosítottak arról, hogy ők is úgy jártak volna el. Fehérváry Juliskát azután a következő évben már nem Veszprémbe adták a szülei iskolába, így teljesen feledésbe ment a dolog. A történet teljessége érdekében kénytelen vagyok még azt elmondani, hogy elsőéves technikus koromban, a rajzteremben két technikus társam mondta, hogy a Czuczor utca sarkán látták a nevemet a falra írva. Nem hit­tem el. Odakísértek és megmutatták. Izgatott a dolog és a veszprémi iskola­társaimnak, kik jogi pályára mentek — tehát idejük volt a kérdéssel foglal­kozni — feladtam a leckét, hogy nyomozzák ki, és állapítsák meg, hogy került a nevem a pesti ház falára. Ők beugrottak a dologba és fáradságukat teljes eredmény koronázta. A tettes Fehérváry Juliska volt, ki már akkor Pesten folytatott valami magasabb iskolát, és kiszámította, hogy már én is érettségi után és Pesten lehetek, eszerint biztosra vette, hogy ezen a módon, hogy ne­vemet a falra írta, találkozni fogunk. A találkozás az iskolatársaim révén meg is történt, de csak egyszer az ő tár­saságukban. Ugyanis az elmúlt évek alatt Fehérváry Juliskából egy olyan óriási magas és kövér nő lett, hogy dacára 176 cm magasságomnak, eltörpültem mel­lette. Szépsége pedig eltűnt, mint az áprilisi hó. A korkülönbség — úgy látszik — 4-5 év múlva is még fennállott közöttünk. 140 reservoir (angol) = víztározó, vízgyűjtő medence 322 s-

Next

/
Oldalképek
Tartalom